A rézszerkezet kamrája

A szűk folyosón áthaladva a nyirkos, párás levegőt hirtelen szárazabb, hűvös fuvallat váltotta fel. Az idős asszony lépkedett legelöl, míg Borda éber tekintettel, halk morgással kísérte a csapatot a félhomályban. Bandi a falra tapasztotta a kezét, ahol a simára csiszolt kőtömböket finom rézvezetékek hálózták be, mintha csak a szikla erei lennének.
A járat hamarosan egy alacsony, boltíves kamrába torkollott. A helyiség közepén egy vörösrézből kovácsolt, különös szerkezet állt, amely leginkább egy óriási homokórához hasonlított, ám homok helyett apró, csiszolt üveggolyók csörgedeztek benne ütemesen, halk koccanásokkal jelezve az idő múlását. A falakon nehéz, faállványos polcok sorakoztak, roskadozva az elfeledett csecsebecséktől és szerszámoktól.
– Úgy tűnik, ez a szerkezet táplálta a kőgolyó ütemes mozgását – jegyezte meg az idős asszony, közelebb lépve a rézállványhoz. – A régi mesterek alapos munkát végeztek, nem hagyták, hogy illetéktelenek csak úgy átsétáljanak az birodalmukon.
Bandi közben odalépett az egyik sötét szegletben álló pult tisztább széléhez. A portól szürkálló faborítás alól egy finoman megmunkált, pántos fadoboz sarokpántja villant elő. Borda kíváncsian megbökdöste az orrával a doboz szélét. Bandi lassan felemelte a ládika tetejét, amely alatt egy régi, viaszpecséttel lezárt tekercs és egy szokatlan formájú, háromágú sárgaréz kulcs lapult.