Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A szekér ringatása
A fakulacsól vett kortyok és a sajtos cipó egyszerű íze lassan oldotta a gyomorba fészkelt félelmet. Bandi óvatosan, de egyre bátrabban harapott a kenyérbe, tekintetét már nem a távoli bozótosra, hanem az apró morzsákra szegezte, melyek a szalmaszálak közé hullottak. Az idős asszony is elengedte kendőjét, és halkan felsóhajtott, miközben a langyos italt kortyolgatta. Mirella elmosolyodott, látva, ahogy a két megfáradt lélek arcán lassan visszatér az élet halvány színe.
A szurokfőző időnként megpendítette a kantárt, mire a ló lassított, vagy épp erőteljesebben lépett a meredekebb emelkedőkön. A hegyi ösvényen hol apró kavicsok ropogtak a kerekek alatt, hol puha föld nyelte el a hangot. A ponyva alatt meleg volt és biztonságos, a külvilág zaja tompítva érkezett be, mint egy távoli álom. Mirella elengedte az asszony kezét, és kényelmesebben helyezkedett el a szalmakazalban, érezve, hogy a friss levegő és a mozgás ringatása egyre inkább elálmosítja.
– Látja, jóember, egy falat és egy korty sokszor többet ér, mint ezer ígéret – mondta Mirella halkan, a szurokfőző felé bökve, aki elégedetten füttyörészett. – Hálás a szívünk a jóságáért.
– Adtam, amit tudtam – felelte az, hangjában némi büszkeséggel. – A jó Isten megáldja a segítő kezet, még ha kormos is.
Borda még mindig ott ügetett a szekér mellett, de fejét már nem tartotta olyan magasra. Fülei ugyan figyelmesen mozogtak minden apró neszre, de léptei könnyedebbé váltak, mintha a fáradtság mellett a megnyugvás is úrrá lett volna rajta. Időnként Mirellára pillantott, és egy halk morranással jelezte, hogy minden rendben.
A hegyi ösvény kanyargott, hol sűrű fenyvesek között, hol szélesebb tisztások szélén. A nap már magasan járt, meleg sugarai átszűrődtek a ponyva apró résein, táncoló fényfoltokat festve a szalmára. A kezdeti rémület, amely a patakmeder elhagyása óta kísérte őket, már csak egy távoli, elhalványuló árnyék volt a ponyva biztonságos rejtekében. A szurok fanyar illata, a szalma puha ölelése és a szekér egyenletes ritmusa egyre inkább elringatta a kis csapatot egy békésebb, bár még mindig bizonytalan jövő felé.
A szurokfőző időnként megpendítette a kantárt, mire a ló lassított, vagy épp erőteljesebben lépett a meredekebb emelkedőkön. A hegyi ösvényen hol apró kavicsok ropogtak a kerekek alatt, hol puha föld nyelte el a hangot. A ponyva alatt meleg volt és biztonságos, a külvilág zaja tompítva érkezett be, mint egy távoli álom. Mirella elengedte az asszony kezét, és kényelmesebben helyezkedett el a szalmakazalban, érezve, hogy a friss levegő és a mozgás ringatása egyre inkább elálmosítja.
– Látja, jóember, egy falat és egy korty sokszor többet ér, mint ezer ígéret – mondta Mirella halkan, a szurokfőző felé bökve, aki elégedetten füttyörészett. – Hálás a szívünk a jóságáért.
– Adtam, amit tudtam – felelte az, hangjában némi büszkeséggel. – A jó Isten megáldja a segítő kezet, még ha kormos is.
Borda még mindig ott ügetett a szekér mellett, de fejét már nem tartotta olyan magasra. Fülei ugyan figyelmesen mozogtak minden apró neszre, de léptei könnyedebbé váltak, mintha a fáradtság mellett a megnyugvás is úrrá lett volna rajta. Időnként Mirellára pillantott, és egy halk morranással jelezte, hogy minden rendben.
A hegyi ösvény kanyargott, hol sűrű fenyvesek között, hol szélesebb tisztások szélén. A nap már magasan járt, meleg sugarai átszűrődtek a ponyva apró résein, táncoló fényfoltokat festve a szalmára. A kezdeti rémület, amely a patakmeder elhagyása óta kísérte őket, már csak egy távoli, elhalványuló árnyék volt a ponyva biztonságos rejtekében. A szurok fanyar illata, a szalma puha ölelése és a szekér egyenletes ritmusa egyre inkább elringatta a kis csapatot egy békésebb, bár még mindig bizonytalan jövő felé.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.