Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A Suttogó Járat
A csoport lassan haladt, minden egyes lépés egy-egy győzelem a félelem felett. A sziklapárkány időnként olyan keskenyre szűkült, hogy Mirella érezte, ahogy a válla súrolja a nyirkos kőfalat. A kristály fénye hol elmosódottan, hol élesen villant meg a nedves felületen, megmutatva az alattuk tátongó, feneketlen mélységet. A zúgó hang már nem csupán egy hatalmas szakadék morajlása volt, hanem sokkal inkább egy dühödt, elemi erővel hömpölygő, földalatti folyó mennydörgése. Szinte érezni lehetett a víz fröccsenését a távoli, láthatatlan mélységekből.
Bandi megbotlott egy apró kőben, és egy halk, fuldokló hang szakadt fel a torkából. Az idős asszony szorítása Mirella karján megkeményedett. „Ó, jaj… Ó, jaj…” suttogta, a szemeit szinte lehunyva. Borda egy pillanatra megtorpant, figyelmesen megérezve a rezgést a földben, majd óvatosan előre sandított. A kutya bundája borzas volt, de a tekintete továbbra is éles maradt, ahogy úrnője minden mozdulatát figyelte.
Mirella mélyen belélegezte a hideg, nehéz levegőt. A kristály pulzálása egyre erőteljesebbé vált a kezében, már szinte égette a tenyerét. Mintha sürgetné, hogy gyorsabban haladjanak, mintha valami várakozna rájuk odalent, valami, ami nem várhat. A keskeny párkány végül enyhén kiszélesedett, egy rövid, homályos pihenőt ígérve, mielőtt a járat egy éles, balra tartó kanyarral folytatódott volna.
A kanyar mögül még erősebben hallatszott a folyó morajlása, de most már mintha egy furcsa, visszhangos zengés is vegyült volna bele, ami nem a víztől származott. Mirella a kristályt felemelve előresüvített, a fény behatolt a sötétségbe, és megvilágította a kanyar utáni újabb, még szűkebb folyosó kezdetét. Az út onnan meredeken ereszkedett tovább, mintha egy szűk csatornába vezetné őket, ahol a falak alig engedték volna át az embert. A mélység hívása most már énekké vált, Mirella pedig, félelmei ellenére, kész volt követni.
Bandi megbotlott egy apró kőben, és egy halk, fuldokló hang szakadt fel a torkából. Az idős asszony szorítása Mirella karján megkeményedett. „Ó, jaj… Ó, jaj…” suttogta, a szemeit szinte lehunyva. Borda egy pillanatra megtorpant, figyelmesen megérezve a rezgést a földben, majd óvatosan előre sandított. A kutya bundája borzas volt, de a tekintete továbbra is éles maradt, ahogy úrnője minden mozdulatát figyelte.
Mirella mélyen belélegezte a hideg, nehéz levegőt. A kristály pulzálása egyre erőteljesebbé vált a kezében, már szinte égette a tenyerét. Mintha sürgetné, hogy gyorsabban haladjanak, mintha valami várakozna rájuk odalent, valami, ami nem várhat. A keskeny párkány végül enyhén kiszélesedett, egy rövid, homályos pihenőt ígérve, mielőtt a járat egy éles, balra tartó kanyarral folytatódott volna.
A kanyar mögül még erősebben hallatszott a folyó morajlása, de most már mintha egy furcsa, visszhangos zengés is vegyült volna bele, ami nem a víztől származott. Mirella a kristályt felemelve előresüvített, a fény behatolt a sötétségbe, és megvilágította a kanyar utáni újabb, még szűkebb folyosó kezdetét. Az út onnan meredeken ereszkedett tovább, mintha egy szűk csatornába vezetné őket, ahol a falak alig engedték volna át az embert. A mélység hívása most már énekké vált, Mirella pedig, félelmei ellenére, kész volt követni.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- jarat
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.