A sűrű pára mögött

Borda óvatosan kinyújtotta a kezét a gőzölgő fához, majd nehéz tenyerével megnyomta a vasalt kilincset. A szerkezet halk kattanással engedett, s a masszív tölgyfa ajtó lassan, szinte hangtalanul tárult fel a csapat előtt. A réseken kiszökő meleg pára egy pillanatra sűrű fehér ködbe borította a társaságot, de ahogy átlépték a küszöböt, a gőz hamar eloszlott a csarnok levegőjében.
A vastag fa mögött nem egy újabb szűk járat várta őket, hanem egy szabályos, köralakú csarnok tárult a szemük elé. A falak mentén finom csiszolású kőlapok húzódtak, s a tér közepén egy pulzáló, nyolcágú fényforrás lebegett a magasban, lágy, aranysárga derengéssel árasztva el a termet. A levegő itt kellemesen meleg volt, a rézkerekek zaja pedig már csak távoli, megnyugtató duruzsolásként hallatszott.
Bandi elámult a csarnok geometrikus szépségén, miközben az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, és kissé lazított Mirella kezének szorításán. Borda továbbra is éber maradt: tekintetét a kör alakú terem túlsó oldalán lévő, halkan vibráló ívekre szegezte, keresve a köveken a továbbvezető utat.
Mirella halk mosollyal nézett körül a különös teremben. – Úgy tűnik, a gőzölgő küszöb nem csapdát, hanem a szerkezet szívét rejtette – suttogta, miközben óvatosan a csiszolt padlóra lépett. A nyolcágú fény pulzálása mintha a saját szívverésükkel egy ritmusra lüktetett volna, újabb titkokat ígérve a mélyben.