Az ajtó lélegzete

Borda óvatosan lépkedett a széles pallón, mely a hatalmas rézkerekek között kanyargott. A gépezet ritmikus lüktetése most sokkal hangosabbá vált, de a friss levegő továbbra is enyhülést hozott a fülledt, gőzös térben. Mirella szorosan az idős asszony kezét fogta, Bandi pedig tágra nyílt szemmel bámulta a fejmagasságban forgó, monumentális fogaskerekeket. A fiú szája tátva maradt a bronzos fényben megcsillanó fogak látványától. – Csak figyeljétek a lépéseiteket, gyermekek – mondta Mirella nyugodt hangon. – Ez a hely a rendről szól.
A palló egy rövid emelkedő után élesen balra fordult, majd egy alacsonyabb, boltíves nyílásba torkollott. Ahogy beljebb értek, a rézkerekek zaja lassan elhalványult, helyét egy tompa, távoli sziszegés vette át. A folyosó kékesen derengő fénnyel volt megvilágítva, mintha a falak maguk bocsátanák ki a kísérteties ragyogást. A friss szellő itt is érezhető volt, de most már nedvesebb, nehezebb levegővel keveredett.
Borda orrát szimatolva haladt előre, az idős asszony szorítása Mirella kezén alig enyhült. Bandi pedig a folyosó titokzatos végére szegezte tekintetét, ahol a kékes fény egyre inkább gőzölgő, vastag ködbe veszett.
Mirella bátorítóan megszorította az asszony kezét. – Már közel járunk. Valami fontos dolog vár ránk – suttogta, bár a saját szíve is hevesebben dobogott.
Percekkel később elérték a folyosó végét. Ott állt, sötét és masszív, egy vasalt tölgyfa ajtó, amelynek résein keresztül vékony gőzcsíkok szöktek ki, s illatuk betöltötte a teret. Mintha az ajtó maga lélegezne.