A fogaskerekek ritmusa

A korlát mellett óvatosan ereszkedtek lefelé a lépcsőn. A lépcsőfokok hűvösek voltak, s a hatalmas rézkerekek ritmikus morgása alulról halk, fém a fémen csikorgással egészült ki. Borda elöl baktatott, füleit előrecsapva méregette a nehéz emelőkarok ütemes mozgását.
– Vigyázz a lépteidre, fiam – fordult Mirella gyengéden Bandihoz, aki tágra nyílt szemmel bámulta a fejmagasságban pörgő fogaskerekeket. – Ez a masina nem válogat, de ha tiszteletben tartod a ritmusát, bántatlanul átenged.
Ahogy elérték a galéria alját, a legalsó lépcsőfok váratlanul egy hajszálnyit besüllyedt a súlyuk alatt. Egy éles, fémes kattanás visszhangzott végig a térben, mire az idős asszony ijedten összerezzent, és Mirella karjába kapaszkodott. De nem csapda indult be: az egyik vaskos rézcső oldalán apró, kimunkált szellőzőrács pattant ki, s onnan fagyos, de üde, friss levegő áradt a megszeppent társaságra.
– Na látod, még köszönt is nekünk – mosolyodott el Mirella, majd megsimogatta az asszony remegő vállát. – A szerkezet gőz helyett most tiszta fuvallatot fúj a képünkbe.
A gőzös körcsarnok túlsó felén, a csikorgó kerekek mögött árnyékos átjáró derengelt. Mirella Borda felé intett, s a fekete kutya magabiztosan megindult a fogaskerekek közötti biztonságos pallón, a kékesen világító folyosó iránya felé.