A Smaragdzöld Mélység

A lila fény nem csupán elnyelte őket, hanem élő, lüktető áramlatként hatolt a csontjaik mélyéig. Mirella érezte, ahogy a barlang rideg valósága szétfoszlik, és egy végtelen, pulzáló tér nyílik meg. A víziók tapintható valósággá váltak: érezte a szél simogatását, az elfeledett erdők illatát, és hallotta a régmúlt idők suttogó dallamait.
Bandi tekintete elmerült a lila fényben, a tájképek eleven, lélegző világokká álltak össze. Mintha saját testén érezné a rohanó folyók fagyos vizét, a fák gyökereiből áradó ősi erőt. Arcán a csodálat és a békés elégedettség mélyült el.
Borda, a tőrét már elfeledve, a fényben úszó éteri alakzatokat követte. A „védelmezők” fénylő lényekké váltak, akik békésen lebegtek körülöttük, tudásukat közvetlenül a lelkébe árasztva. A tisztelet helyét kozmikus összetartozás érzése vette át.
Az idős asszony éneke elnémult, helyét egy mélyebb, belső dallam vette át, a kristály ritmusára lüktetve. Szemét lehunyva arca elsimult, a múlt és a jövő egyetlen, örökkévaló pillanatban olvadt össze. Ekkor a kristály lilás ragyogása zöldes árnyalatba fordult. Előbb halványan, majd egyre intenzívebben, míg végül az egész barlangot vibráló, smaragdzöld fény árasztotta el. Ez az új energia tovább erősítette a víziókat, a valóság feloldódott a belső képek áradatában, egyre mélyebbre vonva őket a kristálymágia szívébe.