Az Élő Smaragd Lehelete

A smaragdzöld fény most már nemcsak körülölelte, hanem áthatotta őket. Minden sejtet betöltött, és a víziók élesebbé, tapinthatóbbá váltak, mintha a valóság szövetébe szőtték volna be magukat. Ami eddig csak kép volt, most érzéssé, illattá, hanggá formálódott, és a csapat a kristálymágia legbensőbb kamrájában találta magát, ahol a határok eltűntek.
Mirella maga érezte, ahogy a föld pulzál alatta, a régi utak emlékei visszhangoznak a lelkében. Látomásai most nem csak a szegények elfojtott könnyeiről szóltak, hanem a földanya fájdalmáról és a benne rejlő gyógyító erőről is. Mintha a kristály a múlt minden apró titkát, minden elfeledett gyógyfüvet és elrejtett forrást elé tárt volna, egy olyan tudást, melyet eddig csak sejtett, de most a sajátjának érzett.
Bandi számára az erdő nem csupán fák és állatok összessége volt többé. Az ősi gyökerek mélységébe láthatott, ahol a föld szívverése dobogott, és a fák kollektív emléke zúgott. Képzeletében madarak repültek, amiket ember még soha nem látott, és patakok csordogáltak kristálytisztán, egy olyan világot tárva fel, ami érintetlen volt az emberi kéztől. Arcán a csodálat egyre mélyebb, szinte eksztatikus elégedettséggé vált.
Borda a fénylő lényekkel most már nem csak kommunikált, hanem úgy érezte, egyek velük. A „védelmezők” nem csupán tudást adtak át, hanem a kozmikus rend egy mélyebb értelmét, a csendes éberség lényegét, mely a világ egyensúlyát tartja fenn. Mintha saját testében érezte volna az őrzés feloldódó terhét, miközben egy nagyobb, egyetemes cél részévé vált. A tőr helyett most már a csendes, mindent átható erőt részesítette előnyben.
Az idős asszony lehunyt szemmel, arca sima, békés kifejezéssel figyelte, ahogy a zöld fényben a múlt és jövő szálai összefonódnak. Nem csak pillanatokat látott, hanem az idő egész szövetét, a születést és elmúlást, a körforgást, mely mindent áthat. Belső dallama most már egy ősi, kozmikus kórus részévé vált, mely a kristály szívéből áradt, és a világmindenség ritmusát zengette. A halálfélelem eltűnt, helyét a végtelen létbe való belesimulás érzése vette át.
A Smaragdzöld Mélység valóban mélységeket tárt fel, nem csak a barlang, hanem a lelkek mélyén is. A kristály nem csak felerősítette, hanem át is alakította őket, minden eddig ismert határt feloldva. Mirella és csapata elmerült a zöld ragyogásban, és a barlang, a kristály és ők maguk egyetlen, pulzáló, élő egésszé váltak, mely a lét legősibb titkait suttogta a fülükbe. Azonban az idő múlása, és a visszatérés valóságának gondolata még messze járt tőlük.