A sikátorok sűrűjében

A kanyargós, sártól cuppogó sikátorokban a sötétség szinte tapinthatóvá vált, de ez most inkább áldás volt, mint átok. Az idős asszony magabiztosan lépkedett elöl, jól ismerve a szegénynegyed minden rejtett zugát és omladozó falát. Bandi még mindig kissé remegő kézzel markolta a kordé rúdját, de a sikeres menekülés és a porkolábok elvonulása láthatóan visszaadott belé némi életet. Borda, a hatalmas fekete kutya nesztelen léptekkel követte őket, sárga szemeivel folyamatosan a sötét kapualjakat pásztázva.
Hirtelen az idős asszony megállt egy alacsony, düledező viskó előtt, amelynek ablaktalanjait rongyokkal tömték be. Halk, ritmikus kopogtatással jelezte érkezésüket a korhadt ajtón. Mirella feszülten figyelt, kezét a kordé ponyvája alá csúsztatva, ahol a legértékesebb gyógynövények és csempészett kelmék lapultak. A szegények iránti aggodalma és a veszély okozta izgalom furcsa keveréke vibrált a levegőben.
Az ajtó résnyire nyílt, és egy álmos, de megkönnyebbült arc nézett ki rajta. Nem tettek fel felesleges kérdéseket; ezen a helyen az elnyomottak hallgatása volt a legnagyobb biztonság. A kordét gyorsan betolták az udvar elhanyagolt fészerébe, ahol a frissen bevert faék végre megpihenhetett a tengelyen. Mirella barátságos, megnyugtató mosollyal fordult a házigazdák felé, miközben előhúzott a tarisznyájából egy kevés szárított húst és meleg gyapjút a didergő pulyáknak. A feszültség lassan engedett a szorításából, de mindannyian tudták, hogy a város falain belül a szabadság mindig csak kölcsönkapott pillanat.