A sikátor gyerekei

Mirella lassan elindult a hordó felé, ahol a gyermekek didergő csoportja guggolt. A kislány, aki előbb felfigyelt rájuk, most már nem bámult olyan tágra nyílt szemekkel, de tekintetében még mindig ott volt a kíváncsiság és egy csipetnyi félelem. A többi gyerek is megrezzenve nézett fel, mintha egy szellem jelent volna meg az omladozó falak árnyékából. Mirella óvatosan felemelte a kezét, hogy megmutassa, nincs nála fegyver, és egy halk, barátságos mosolyt villantott. Hosszú, sötét hajfürtjei az éjszakai szélben rezdültek, és a holdfény halványan megcsillant az arcán.
„Jó estét, kicsikéim,” mondta halk, megnyugtató hangon. Az Álmok Anyaga a tenyerében szinte észrevétlenül melegebbé vált, mintha üzenne valamit a gyerekeknek a puszta jelenlétével. Bandi, az idős asszony és Borda egy pillanatra megtorpantak mögötte, figyelve a reakciókat. Bandi továbbra is feszülten állt, de az aggodalom mellett most már egyfajta elszántság is megjelent az arcán, készen arra, hogy segítsen, ha Mirella jelez. Az idős asszony szelíden bólintott, ajkán gyenge, de biztató mosoly ült, jelezve, hogy Mirella jól cselekszik, és ez az út a helyes. Borda orra továbbra is a levegőt szimatolta, de tekintetét a gyerekekre szegezte, mintha egy láthatatlan, de rendíthetetlen falat vonna köréjük, védelmezve őket minden esetleges rossztól.
A kislány hirtelen felállt. Rongyos ruhája zörgött, ahogy megmozdult, de tartása meglepően egyenes volt, dacolva a nyomorral. Egy pillanatra Mirella azt hitte, hogy megfutamodik a meglepetés elől, de a lányka ehelyett lassan közelebb lépett. Szemeiben az éhség halvány nyoma mellett most egy pimasz csillogás is megjelent, ami a gyermeki bátorság jele volt. „Ti ki vagytok?” kérdezte vékony hangján, melyben a kezdeti félelem helyét átvette a gyermeki kíváncsiság, mely erősebb volt minden óvatosságnál. A többi gyermek is lassan követte a példáját, óvatosan körülvéve a rozsdás hordót, amelyből még mindig pislákolt a tűz fénye, megvilágítva sápadt, éhes arcukat.
Mirella leguggolt, hogy egy szintre kerüljön a kislánnyal. „Messziről jöttünk,” válaszolta, és lassan kinyitotta a kezét. A tenyerében fekvő Álmok Anyaga kékesfehéren izzott, finoman pulzálva, mintha a holdfény egy darabja lenne, ami életre kelt. A gyerekek elkerekedett szemmel bámulták, ahogy a fény megvilágította az arcukat a hordó tüzének vöröses árnyalatai mellett. „És hoztunk valamit, ami talán segít egy kicsit elűzni a hideget és az éhséget. Valami apróságot, ami erőt ad az éjszakára.” Egy pillanatra a tekintete találkozott Bandiéval, majd az idős asszonyéval. Mindketten bólintottak, jelezve, hogy készen állnak. A fiú kezében már ott volt az első kis csomag, melyben szárított gyümölcs és egy darab friss, puha kenyér lapult. A szegénynegyed sötétjében a remény lángja valóban elkezdett pislákolni, erősebben, mint a hordóban lobogó tűz.