A selyemkabát ára

– Tekintetes uram, igazán áldott a mai reggel, ha ilyen nemes úr tiszteli meg szerény pultomat! – csicseregte Mirella, miközben leplezetlen áhítattal hajolt közelebb. – Látom a mozdulatán, a hűvös hajnali pára megviseli az ízületeit... De mily szerencse! Éppen maradt egyetlen üvegcsém a messzi délről származó, méregdrága gyógybalzsamból.
A kalmár gyanakvóan felvonta a szemöldökét, de a lány álszent mosolya és a csiszolt fiola aranyló csillogása azonnal elaltatta a gyanúját.
– Mennyit kérsz ezért a csecsebecséért, leányzó? – kérdezte pöffeszkedve, miközben hüvelykujjával a vastag ezüstgyűrűjét forgatta.
– Egy ilyen ritkaságért a várbéli urak aranyat adnának, de a tekintetes úrnak megelégszem három fényes ezüsttel – suttogta Mirella bájoló hangon.
Borda ekkor lassan, kimérten előlépett a szekér árnyékából. Sötét bundája borzolódott, s egyetlen halk, mély morgással nyomatékosította az alku tisztaságát. A kalmár reflexszerűen hátrahőkölt, s a fenyegető fekete dög láttán sietve a szüszébe nyúlt, nehogy alábbhagyjon a jóindulat.
A három ezüstgaras villámgyorsan landolt Mirella tenyerében. Miután a pöffeszkedő vevő elégedetten odébbállt az egyszerű, illatosított repceolajjal, a lány szemében csintalan szikra gyúlt. Az ezüstöket azonnal a szoknyája rejtett zsebébe süllyesztette, tudva, hogy a rászorulók este bőséges vacsorát kapnak belőle.