A sekély víz hűvöse

A tisztás puha moháján lépkedve Mirella végre mélyebben is beszívhatta a friss, éjszakai levegőt. A hátuk mögött maradt szegénytelep nyomott, füstös szaga lassan elenyészett, ahogy a patak közelségét jelző párás hűvösség körülölelte őket. Borda előre ügetett, majd meglódítva füleit megtorpant a galagonyabokrok tövében, s éber tekintettel kémlelte az ösvényt.
– Jó munkát végeztünk, öregfiú – susogta Mirella, miközben halk léptekkel mellé ért. A vállán pihenő szüszőben lapuló portékák biztonságban voltak, a hídnál hagyott katonák pedig még órákig a csípős füstöt átkozhatják a kényelmes vackukban. A lány elégedetten veregette meg a hűséges eb szőrös nyakát.
A patakparti füzek hosszú ágai úgy csüngtek alá a víz fölé, mint egy védelmező sötét függöny. A gázló csendes volt; a sekély mederben csupán halkan csobogott a víz, ahogy utat tört magának a holdfényben csillogó kavicsok között. Sehol egy nemkívánatos strázsa, sehol egy kivezényelt hajdú.
Mirella óvatosan feljebb húzta a szoknyája szélét, s első lépésével belelépett a hűvös habokba. Borda habozás nélkül követte, s sötét bundája körül halk csobbanásokkal csapódtak fel a vízcseppek. A túlparti árnyak között már felderengett a biztonságos dűlőút vékony csíkja.