A sekély gázlón át

A víz sebesen rohanó, hűvös fodrai hamarosan láthatóvá váltak a smaragdfényben, ahogy leértek a sekély gázlóhoz. A kövek csúszósak voltak, s a sötét áramlat vészjóslóan habzott a lábuk előtt. Bandi megtorpant, bizonytalanul pillantva a zúgó patakra.
Mirella nem habozott. Előhúzta zsebéből a fénylő fémtárgyat, amely a tenyerében meleg, aranyló ragyogással izzott fel. A fémes rétegen átderengő fény eloszlatta a víz feletti sűrű párát, és tisztán kirajzolta a gázló biztonságos, kiemelkedő lapos köveit.
– Csupán egy kis lábmosás – jegyezte meg Mirella egy bátorító mosoly kíséretében, és elsőként lépett a csillogó sziklára. – Tarts szorosan mögöttem, Bandi, és csak oda lépj, ahol a fény megmutatja a köveket!
Borda óvatosan, de magabiztosan gázolt át a hideg vízben a lány mellett, szőréről gyöngyözve pergett le a nedvesség. Bandi a fénylő tárgy megnyugtató sugárzását követve, óvatosan szökellve jutott át a túlpartra. A sodrás csak a bokájukat marta, s ahogy átértek a túlsó sziklapadra, a járat hirtelen kiszélesedett, egy újabb ismeretlen csarnok felé vezetve őket.