A sejtelmes gázló

A felkelő nap sugarai már nem csak játékos fényeket vetettek, hanem melegséget is ígértek, ahogy a harmatos bozótos fái közül egyre inkább előbújtak. A reggeli köd utolsó, fátyolos foszlányai is szertefoszlottak, tiszta, éles körvonalakat hagyva maguk után. A rejtőzés lehetősége csökkent, de legalább az út, mely eddig alig volt kivehető, most már egyértelműbben kanyargott a csoport előtt. Bandi újra morgott, ezúttal a napot okolva. – A nap nem csak a vándorokat hozza elő, hanem a tolvajokat is – súgta dühösen, mintha a felkelő égitest lenne a fő ellenségük. Az Idős Asszony még szorosabban kapaszkodott Mirella karjába, szemei szinte kikerekedtek, ahogy a bozótos szélén egy sötétebb, árnyékos foltot pillantott meg.
Ahogy közelebb értek, a folt egyre inkább patakmedernek, vagy inkább egy sekély, ám sáros gázlónak bizonyult, mely éppen az országút felé vezető ösvényt keresztezte. A vízcsörgedezés halk neszét a madárcsicsergés elnyelte, de a látvány önmagában is újabb aggodalomra adott okot. Borda, aki eddig is éberen figyelte a környezetet, most azonnal előresietett. Mozdulatai fürgék és határozottak voltak, ahogy a gázló partjára érve felmérte a terepet. Tekintete a vízfelszínen táncolt, fürkészte az iszapos medret és a túlsó partot, mintha minden kavics és minden faág egy rejtett veszélyt jelezne.
Mirella, látva az Idős Asszony arcán az újabb félelem megülését, gyorsan rátette kezét az asszony karjára. – Ne féljen, néném, Borda szeme még a vízben úszó szúnyogot is kiszúrja, nemhogy egy rejtett csapdát. Egy kis frissítő lábmosás, és máris könnyebb lesz a lépte – mondta, miközben próbálta oldani a feszültséget. Bandi erre is csak szűkszavúan reagált. – Frissítő, persze. Meg jeges is – vágta oda nyersen, és már előre didergett a gondolattól, hogy a hajnali hidegben újabb kihívás vár rájuk.
A gázló túloldalán már tisztán kivehető volt az országút szélesebb vonala, ígéretes, mégis fenyegető hívással. Borda intett, hogy a víz nem mély, de az iszapos aljzat könnyen megtréfálhatja az óvatlan vándort. A csapatnak döntenie kellett: nekivágnak a jeges átkelésnek, vagy kerülőt keresnek, amivel időt veszíthetnek, és még nagyobb veszélybe sodorhatják magukat a felkelő fényben.