A sarki kút árnyékában

A szegénytelep mélyebb zugai még komorabbnak tűntek, ahogy a pirkadat első halovány fényei lassan derengeni kezdtek a roskatag tetők felett. Mirella fokozott figyelemmel ügyelt rá, hogy a szekér kerekei csak a puha, sáros nyomvonalon gördüljenek, gondosan elkerülve a kiálló köveket és a reccsenő száraz gallyakat. Borda feszülten lépkedett a lány lába mellett, szinte teljesen egybeolvadva a kerítések sötét árnyékával.
– Csak még a sarki kútig – suttogta Mirella alig hallhatóan, miközben a pónit óvatos mozdulatokkal irányította tovább. – Aztán kijutunk a nyílt dűlőútra.
A kút melletti döngölt földön azonban hirtelen nehéz csizma koppant a csendben. Mirella gyorsan megrántotta a gyeplőt, s a szekér azonnal megtorpant egy kidőlt faforgács-kupac mögött. Borda mélyen, torokból morgott egy aprót, szőre felborzolódott a hátán, s riadtan nézett Mirellára.
– Pszt! Maradj! – nyomta le szelíden a kutya fejét a lány.
Egy kései őr haladt el az utca túloldalán, füstös fáklyája sárga fényt vetett a sáros tócsákra. Szerencsére a férfi mit sem vett észre a rejtőzködő szekérből. Amint a léptek zajai végleg elhaltak a távolban, Mirella mély levegőt vett, intett Bordának, s gyorsítottak a lépteiken, hogy végleg maguk mögött hagyják a veszélyes sikátorokat.