A betegápoló küszöbén

A szegénytelep sárral teli, görbe sikátorai teljesen kihaltan nyújtóztak a pirkadat előtti szürkeségben. A roskatag sárkunyhók között a levegő fojtogatóan füst- és nyirkosságszagú volt, de Mirella pontosan tudta, hová kell tartaniuk. A kis póni megfontolt, halk léptekkel húzta a szekeret, míg Borda feszülten a kocsi mellett lapult, s folyton a sötét zugokat pásztázta.
A betegápoló roskatag kunyhójánál álltak meg. A repedezett ablakfélfa mögött pislákoló mécses halvány fénye jelezte, hogy a bent lakó virraszt. Mirella szorongó szívvel, de biztos mozdulatokkal nyúlt a szekér titkos aljához. A rejtett fiókból óvatosan kiemelt két apró, értékes gyógyírral teli üvegcsét és egy nyaláb szárított füvet.
– Figyelj, Borda – suttogta Mirella alig hallhatóan.
A fekete kutya halkan fújtatott, s szőre felborzolódott a kerítéslécek mögül derengő árnyaktól, ám nem mozdult el a szekér mellől. Mirella egyetlen néma lépéssel a kunyhó korhadt ajtajához surrant, s a küszöbre helyezte az orvosságot. Tudta, a betegápoló hamarosan rálelel a csomagra.
Amint a küldemény a helyére került, Mirella gyorsan visszasietett. Az első sikeres adományozás után megkönnyebbülten, mégis óvatosan osontak tovább a telep még sötétebb sikátoraiba.