A sárgult pergamen titka

Mirella óvatosan egy üres fűszeres ládára fektette a reszkető kiskutyát, majd kihajtogatta a bőrtarisznya mélyéről előhalászott, besárgult pergament. A félhomályban finom, tuskihúzásos rajzolatok derengtek fel: a város alatti elfeledett járatok és elágazások pontos rajza.
– Nézzétek csak, ez a térkép egyenesen kivezet a sűrű erdőbe – suttogta Mirella, csípős gúnnyal a hangjában. – A régi kalmárok láthatóan jobban szerettek észrevétlenül távozni, mint a kapzsi vámszedőkkel alkudozni.
Bandi idegesen pillantott a háta mögé, félelmében még a lélegzetét is visszafojtotta, nehogy megzavarja a pince csendjét. Borda eközben a leghátsó, korhadt hordó mögé lépett. Bárdos kezével félretolta a fadarabokat, mire a sziklafalban egy szűk, rejtekbe nyúló nyílás tárult fel.
A résből hűvös, friss fuvallat csapott ki, a falakat borító vastag moharéteg pedig fura, kékesfehér fénnyel derengett a sötétben.
– Megvan az út. Gyertek – sziszegte Borda, és feszülten benézett a világító járatba.
Mirella magához ölelte a kiskutyát, majd intett Bandinak. A csapat Borda vezetésével belépett a derengő alagútba, hagyva, hogy a különös fény mutassa az utat a szorongató sötétségben.