A rézvezetékek folyosója

Bandi lassan felemelte a kezét, intve a többieknek, hogy álljanak meg egy pillanatra. Figyelmesen számolta a sziszegő párpermet ritmusát: egy, kettő... s a robusztus kőgolyó máris kitért, felkínálva azt a keskeny, szabad rést a jobb oldali sziklafal mellett.
– Most, gyorsan! – suttogta, s habozás nélkül átlépett a nyíláson, mielőtt a méretes sziklagömb újra visszagördült volna.
A túlsó oldalon megkapaszkodott egy kiugró kőperemben, majd azonnal visszanyújtotta a kezét. Az idős asszony meglepő ruganyossággal, összeszorított fogakkal követte a példáját, alig néhány centivel elkerülve a robogó kőfelületet. Borda sem teketóriázott: bár óvatos morgással méregette az óriási szerkezetet, egy gyors ugrással ő is biztonságban átért a túloldalra.
A sziklagömb mögötti szakasz jóval tágasabbnak bizonyult, és a nehéz, párás levegőt hirtelen felváltotta egy hűvös, tiszta huzat. A falak mentén polírozott rézvezetékek futottak, amik halk pattogással terelték a vízcseppeket egy lenti csatorna felé.
– No, ezt a kövér mackót is kicseleztük! – lihegte az idős asszony, miközben elégedetten igazította meg a vállán pihenő batyut.
A folyosó végén egy díszes kőkapu íve bontakozott ki, mely mögött finoman megmunkált lépcsősor vezetett még mélyebbre. Bandi megkönnyebbülten intett a társainak, s megindultak az új ösvényen.