A repedés mögötti fény

Az idős asszony gyanakvóan hunyorgott a kőemelvényre vésett, aranyló rúnákra. Bár a feszültség szinte tapintható volt a csapat tagjai között, a túlélési vágy most felülírta a személyes ellentéteket. Bandi még mindig a fogát csikorgatta a dühtől, és Borda is feszülten markolta meg a fegyverét, de mindannyian Mirellára figyeltek, aki hidegvérrel vizsgálta a jeleket.
– Ezek nem egyszerű díszítések – mormolta az idős nő, miközben csontos ujjai végigfutottak a kőbe vésett titok üzenetén. Ahogy megfejtették a sorokat, a rúnák hirtelen fényesebben izzottak, megmutatva a helyes utat a mélységből.
Mirella nem teketóriázott sokat a baljós jelek láttán. Határozott mozdulattal a lankásabb, hívogató smaragdfényű járat felé intett a többieknek. A csapat – bár továbbra is dühösen mormogva és egymást lökdösve – követte őt a kényelmesebb, zöldellő fénnyel derengő folyosón, ahol a lépteiket különös, selymes moha tompította.
A járat legvégén egy gigantikus, lüktető kőalakzat állt: a Smaragd Szív. Mirella, fittyet hányva a többiek ideges figyelmeztetéseire, odalépett és megérintette a vibráló felületet. Ebben a pillanatban a sziklafal hatalmas dörrenéssel megrepedt, és a feltáruló mélyből egy egészen új világ körvonalai bontakoztak ki.