A rejtett fülke csendje

A széles kőlépcsők egyre magasabbra vezették a kis csapatot. A falak réseiből továbbra is kellemes, balzsamos illat áradt, ami lépésről lépésre enyhítette a vándorok feszültségét. Bandi haladt legelöl, szorosan mögötte a csöndes Borda lépkedett, miközben az idős asszony óvatosan ügyelt minden egyes mozdulatukra.
– Óvatosan – suttogta Bandi, ahogy elérte a legfelső fokot. – Valami van odafönt.
A lépcsősor egy tágas, boltozatos kamrába torkollott. A falakat itt nem nedves sókristályok, hanem finoman csiszolt kőpolcok borították. A levegő száraz volt, s fűszeres aromák keveréke járta át a teret.
– Csapda? – szisszente Borda feszülten, szekercéje nyelét szorongatva.
– Nem… ez fűszerillat – mormolta az idős asszony halkan, megtörölve homlokát. – Fahéj meg szárított gyógyfüvek.
Bandi közelebb lépett a falhoz. Az egyik kőrekesz szélén apró, sárgaréz gomb csillant meg. Ahogy ujjával óvatosan megnyomta, a kőlap halk surranással félresiklott. A rejtett fülkében gondosan lezárt cserépedények és szárított növénycsokrok várták a felfedezőket, mintha csak tegnap hagyták volna ott őket.