Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A patakmeder ölelésében
A meredek árokpart peremére érve Mirella előrehajolt, hogy felmérje a terepet. A leereszkedés sokkal trükkösebbnek bizonyult, mint amilyennek fentről látszott. A talaj laza volt, kavicsokkal és meztelen gyökerekkel keverve, melyek alvó kígyókként tekeregtek a parton. Mirella minden lépést óvatosan tesztelt, tekintete a meder alját pásztázta egy stabil ösvény után kutatva. Borda, a rá jellemző néma hatékonysággal, talált egy kevésbé meredek szakaszt kicsit odébb, és várakozott, fejét félrebillentve, jelezve az utat.
„Ide, néne” – Bandi suttogta, alig hallhatóan, miközben óvatosan vezette az idős asszonyt a kutya által jelzett ponthoz. Az asszony szuszogva, de meglepő erővel kapaszkodott Bandi karjába, tekintete a földre szegezve, mintha minden egyes apró kőben a következő buktatót látná. Lassan, de biztosan ereszkedtek lefelé, a lecsúszó kavicsok halk zaja egy pillanatra megtörte az erdő reggeli csendjét.
A patakmeder alján a levegő érezhetően hűvösebb volt. Magas, agyagos falak szegélyezték, amiket az egykori víz formált csipkés, szeszélyes mintákká. Itt-ott sárgásra száradt gyomok és néhány makacs bokor kapaszkodott a falakba, de a meder maga csupasz volt, tele homokkal és görgeteg kövekkel. A kanyargó vonal a fák sűrűjébe vezetett, láthatatlanul elrejtve a kíváncsi tekintetek elől.
Mirella elégedetten bólintott. Itt biztonságban voltak, legalábbis egy ideig. Az út felől jövő hangok alig hallatszottak le, a fák zúgása és a saját lépteik zaja elnyelte a távoli zajokat. Borda azonnal felderítésre indult, orra a földet szagolva, fülei éberen felkapva a legapróbb neszekre is. Az idős asszony Bandi segítségével egy nagyobb, lapos kőre ült le, és mélyet sóhajtott. Bár a veszély nem múlt el teljesen, a patakmeder ölelésében pillanatnyi békére lelhettek. A napfény csak foltokban tört át a fák sűrű lombozatán, festői árnyékokat vetve a csendes menedékre. Mirella maga is érezte, ahogy vállairól lehull a feszültség egy része. Még hosszú út állt előttük, de most legalább egy lépéssel közelebb kerültek a biztonsághoz.
„Ide, néne” – Bandi suttogta, alig hallhatóan, miközben óvatosan vezette az idős asszonyt a kutya által jelzett ponthoz. Az asszony szuszogva, de meglepő erővel kapaszkodott Bandi karjába, tekintete a földre szegezve, mintha minden egyes apró kőben a következő buktatót látná. Lassan, de biztosan ereszkedtek lefelé, a lecsúszó kavicsok halk zaja egy pillanatra megtörte az erdő reggeli csendjét.
A patakmeder alján a levegő érezhetően hűvösebb volt. Magas, agyagos falak szegélyezték, amiket az egykori víz formált csipkés, szeszélyes mintákká. Itt-ott sárgásra száradt gyomok és néhány makacs bokor kapaszkodott a falakba, de a meder maga csupasz volt, tele homokkal és görgeteg kövekkel. A kanyargó vonal a fák sűrűjébe vezetett, láthatatlanul elrejtve a kíváncsi tekintetek elől.
Mirella elégedetten bólintott. Itt biztonságban voltak, legalábbis egy ideig. Az út felől jövő hangok alig hallatszottak le, a fák zúgása és a saját lépteik zaja elnyelte a távoli zajokat. Borda azonnal felderítésre indult, orra a földet szagolva, fülei éberen felkapva a legapróbb neszekre is. Az idős asszony Bandi segítségével egy nagyobb, lapos kőre ült le, és mélyet sóhajtott. Bár a veszély nem múlt el teljesen, a patakmeder ölelésében pillanatnyi békére lelhettek. A napfény csak foltokban tört át a fák sűrű lombozatán, festői árnyékokat vetve a csendes menedékre. Mirella maga is érezte, ahogy vállairól lehull a feszültség egy része. Még hosszú út állt előttük, de most legalább egy lépéssel közelebb kerültek a biztonsághoz.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.