A Padlórejtvény

Az újonnan feltáruló átjáró nem csupán egy szűk folyosó volt, hanem egy finoman ívelő, kőlépcsős járat, mely halk morajlással csábított a mélybe. A friss levegő, mely eddig is érezhető volt, itt szinte tapinthatóvá vált, magával sodorva egy enyhe, fémes illatot, mely a régi korok gépezeteire emlékeztetett. A lépcsőfokok alatt halkan dübörgött valami, egy távoli, lüktető ritmus, amely mintha a föld szívéből jött volna.
A lejtős út végén egy tágas, szabályos köralakú csarnok tárult fel előttük. A mennyezetet tartó, kecses ívek halvány, kékes fénnyel vibráltak, mintha a levegőben táncolnának, és valamilyen ismeretlen energiát sugároztak. A fény játéka apró árnyékokat vetett a padlón elterülő, bonyolult kőmintázatra, mely nem pusztán dísznek tűnt, hanem egy gigantikus, megfejtésre váró üzenetnek.
Bandi, akinek szeme még a legapróbb részletet is kiszúrta, azonnal a földre hajolt. Ujjai végigsimítottak a hideg kövön, tapintva a vésett vonalakat és formákat. Egy pillanatig megállt egy pontnál, ahol a szimmetria finoman megtört, egy szándékosnak tűnő apró hiba. Borda közben éberen körbetekintett, felmérve a csarnok minden zugát, míg az Idős Asszony egy közeli oszlopnak támaszkodva, csendes kíváncsisággal figyelte Bandi munkáját.
Ahogy Bandi ujjai követték a rejtett barázdát, egy halk kattanás hallatszott, és a padló egy része elmozdult. Nem újabb átjáró tárult fel, hanem egy lágy, aranyló fény tört elő a mélyből, beragyogva a kőmintázatot. Úgy tűnt, a mélységnek még bőven van mit mesélnie, és minden egyes feltáruló titok csak egy újabb lépés volt a végtelen történetben.