A mélység lehelete

Borda meg sem várta a választ, egy határozott mozdulattal bevetette magát a szűk résbe. Mögötte Mirella érezte, ahogy a hideg, fojtogató füst azonnal körbeveszi, és a sziklaoldal szaga, a nyirkos penész és a por keveredve csapta meg az orrát. A fáklya lángja alig pislákolt, mintha maga a sötétség is el akarná nyelni a kevéske fényt. Bandi egy halk sóhajjal követte, szemei továbbra is tágra nyílva pásztázták a homályt, mintha bármelyik pillanatban felbukkanhatna valami a sziklák közül.
A kaparászás most már nem csupán hang volt, hanem egyfajta rezgés is, ami a sziklafalon keresztül hatolt át. Mirella szinte a tenyerében érezte a vibrálást, ahogy végighúzták az ujjait a hideg, érdes kövön. Nem egy, hanem több lény mozgását sejtette a zaj, hol balról, hol jobbról, hol fentről, hol lentről érkezett, mintha egy láthatatlan hálóban vergődnének a falak között. Az Idős Asszony most már nem csak a fogát szívta, hanem halkan mormogott is valamit magában, talán egy régi imát, talán egy elátkozott szitkot, senki sem tudta.
Ahogy egyre mélyebbre hatoltak a hasadékban, a járat hol összeszűkült, hol kitágult egy keveset, de sosem annyira, hogy igazán kényelmesen érezzék magukat. A korábbi halvány nyomok itt már tisztábban látszódtak, mintha valami éles karmok karcolták volna bele a puha kőbe őket. Borda lassabban haladt, minden lépését megfontolva, miközben a fáklyát jobbra-balra forgatta, a sötétség minden szegletét megvilágítva. A tekintete éles volt, mint egy ragadozóé, és Mirella tudta, hogy bármi is vár rájuk, Borda készen áll.
A kaparászás hirtelen felerősödött, majd szünetelt, aztán újraindult, de most már mintha közeledett volna. Egy éles, vékony hang társult hozzá, valami csikorgó, mintha kő dörzsölődne kőhöz, vagy valami éles fogak kaparásznák a sziklafalat. Mirella szíve kalapált, a torka kiszáradt. Bandi megbotlott, és csak Borda gyors mozdulata mentette meg attól, hogy elessen. Az Idős Asszony egy éles felszisszenéssel kapaszkodott Bandi karjába, szemei már a félelemtől csillogtak a fáklya halvány fényében. A járat előttük tovább sötétült, és mintha egy enyhe lejtőn ereszkedtek volna alá, a mélységbe, ahol a hangok otthonra leltek.