A mélység arany térképe

Mirella nem teketóriázott. Finom mozdulatokkal forgatni kezdte a kőtál szélén lévő gyűrűket, figyelve a mélyből áradó zúgás ütemét. Amikor az utolsó rovátka is a helyére kattant, a borostyánkő fénysugara hirtelen feltört, és vakító aranyfonállal rajzolt térképet a kupolás mennyezetre.
A sziklás mennyezeten kanyargó csatornák és egy mélybe vezető új út rajza bontakozott ki. Bandi ámulva tátotta el a száját, míg Borda óvatosan lépett egyet előre, vigyázva a csapat biztonságára.
– Úgy látszik, a hegy vezetni akar bennünket, nem pedig elnyelni – jegyezte meg az idős asszony, miközben tekintetével a mennyezeti fényrajzot követte.
Ekkor a kupola keleti oldalán elhelyezkedő kőfal halk csikorgással megbillent, feltárva egy sötét, lefelé tartó lépcsősort. Mielőtt azonban bárki léphetett volna, a hátuk mögötti folyosó felől fülsiketítő robaj rázta meg a termet.
A régi átjáró hatalmas porfelhő kíséretében beomlott; tonnás kőtömbök torlaszolták el végleg a visszavezető utat.
– Nohát, ez megkönnyíti a döntést – mondta Mirella könnyed mosollyal, miközben leporolta a ruháját. – A hegy udvariasan jelzi, hogy csak egyetlen irány maradt számunkra. Kövessük a lépcsőt!