A meleg fuvallat útja

A nehéz kőszárnyak csikordulva nyíltak szét, feltárva egy száraz, meleg fuvallatú folyosót. A résen kiáramló levegő jólesően simogatta átfagyott arcukat, de a sötétbe burkolózó járat láttán senki sem sóhajtott fel megkönnyebbülten.
Borda nem teketóriázott. Elsőként lépett be a résen, fejszéjét készenlétben tartva, miközben testével takarta Mirellát. A falakat borító domborművek itt már nem csupán korongokat, hanem kőbe faragott, óriási szárnyakat ábrázoltak, amelyek végignyúltak a boltozat alatt, mintha óvóan rásimulnának a mennyezetre.
– Túl meleg van itt odalenn – suttogta Bandi, és idegesen körbenézett. – Nem tetszik ez nekem.
– Legalább nem esünk bele a szakadékba – vágta rá Mirella halkan, de szemei gyorsan pásztázták a követ. – Haladjunk, mielőtt ez a kőmonstrum meggondolja magát és ránk záródik!
Az idős asszony gyanakodva szaglászott a levegőbe, szorosan a fal mellett maradva. Ahogy beljebb léptek, a falakba vájt szárnyak tollazatán apró, borostyánszínű kristályok kezdtek gyengén derengeni, megvilágítva az előttük elterülő, lefelé lejtő folyosót. Borda egyetlen intéssel jelezte, hogy az út egyelőre szabad, de a feszült csendben mindannyiuk szívverése szinte visszhangzott.