A megkönnyebbült kordé

Mirella elégedetten porolta le a szoknyáját, miközben felkapaszkodott a bakra a megkönnyebbült kordé elülső részén. A ponyva alatt már csak néhány üres kosár zörgött, ám a szegénytelep kormos sikátoraiban hátrahagyott cipók, gőzölgő teák és meleg takarók emléke bőségesen kárpótolta őket az éjszakai fáradozásért.
Borda egyetlen halk csettintéssel biztatta indulásra a lovat, s a kerekek hamarosan kikanyarodtak a saras sikátorból. Ahogy maguk mögött hagyták a kunyhók felett szálló sűrű füstöt, a nyílt dűlőútról érkező friss szél végre kisöpörte tüdejükből a korom maró szagát.
– No, Borda barátom, ezt megint tisztességesen elrendeztük – jegyezte meg Mirella egy könnyed mosoly kíséretében, megigazítva a kendőjét. – A pöffeszkedő tiszttartó uraság bizonyára tajtékozna, ha tudná, kinek a kapzsisága fizette a mai vacsorát. Az ő ezüstjeik jobb helyre nem is kerülhettek volna.
A szekér zökkenőmentesen haladt a kanyargó úton. Borda elégedett hümmögéssel válaszolt, miközben éber tekintettel kémlelte a távoli füzes vonalát. Az úton senki sem bukkant fel, s a lemenő nap halvány aranyfénnyel vonta be a csöndes tájat, jelezve, hogy a pihenőhelyükig hátralévő utat már gondtalanul tehetik meg.