A langyos kövek titka

Az idős asszony gyanakvó pillantásokkal kísérte Bandi minden apró mozdulatát, miközben a felkínált aszalt gyümölcsöt rágcsálta. A kőház falai mögül hirtelen halk, ritmikus kattogás hallatszott, mintha a hegy mélye lassan lélegezne.
– Ez nem egyszerű gőz – suttogta Bandi, és remegő ujjait a langyos kőlapra szorította. – Halljátok? Valami fura zaj jön a padló alól.
Borda megfeszült a bejáratnál, vállaival szinte teljesen eltorlaszolva a nyílást. Szemei a sűrű, zöldes ködöt fürkészték a kinti sötétségben. – Semmit sem látni odakint – vetette oda rekedten, feszülten markolva fegyverét. – De ez a meleg szinte fojtogató.
Mirella közelebb lépett a gőzölgő tűzhelyhez. Bár a félelem az ő torkát is szorongatta, igyekezett megnyugtatni a didergő társaságot. Szelíden az idős asszony felé nyújtotta a megmaradt aszalt gyümölcsöt, majd letérdelt a kőpadka elé. Ujjait óvatosan a hamutalan, mégis forró mélyedésbe csúsztatta, ahol a gőz leghevesebben tört elő. Ott, a kövek találkozásánál egy apró, faragott bronzgyűrűt talált, amely szorosan a sziklába volt rögzítve.
– Egy csapóajtó – suttogta az idős asszony, és riadtan hátrált egyet, botjával a padlót bökdösve. – Ne nyúlj hozzá, lányom! Ki tudja, mi szabadul fel odalentről.
Bandi sápadtan figyelte a gyűrűt. – Ha meghúzzuk, talán ránk omlik az egész rom.
Borda lassan hátrapillantott. – Nincs más út. Meg kell néznünk, mi van odalenn.