A gőzölgő tűzhely melege

Borda azonnal Mirella elé lépett, széles vállával elfedve a lányt, miközben a fegyvere markolatára szorította a kezét. A sötét romok közül azonban nem egy fenevad rontott elő, hanem egy apró, gőzben fürdő hegyi makiféle dugta ki kíváncsi nóziját a dülöngélő kövek közül. A kis jószág megrázta magát, majd egy hangos mukkanással eltűnt a repedések mélyén.
– Csak egy ártatlan páralakó – suttogta Mirella, és finoman megérintette Borda feszült vállát, hogy megnyugtassa. – Nincs mitől tartanunk. De a meleg és a gőz idáig is felszivárog. Menjünk beljebb, hátha ez a kőház oltalmat nyújt az éjszakára.
Az idős asszony gyanakvón bökdöste a botjával a küszöböt, mintha attól tartana, hogy a kőlapok beszakadnak alatta. – Nem tetszik ez nekem. Túl csendes ez a hely, és a gőz elhomályosítja a látásunkat – dohogott szaggatottan, miközben reszkető kezével szorosabban magára vonta a kopott kendőjét.
Bandi óvatosan lépett be a tető nélküli helyiségbe. A padlót vastag, puha mohaszőnyeg borította, amely kellemesen meleg volt a barlang belső hőjétől. A sarokban egy régi, kőből faragott tűzhely tátongott, amelyben ugyan hamu már nem volt, de a falai mégis ontották magukból a langyos levegőt. – Nézzétek, itt száraz a talaj – jegyezte meg Bandi, megkönnyebbülten, de még mindig éberen figyelve a sötét sarkokat.
Mirella azonnal cselekedett: előhalászott a tarisznyájából egy kevés száraz fűszert meg némi aszalt gyümölcsöt, amit a szegény sorsú útitársai elé tálalt a langyos kőpadkán. Borda a bejáratnál maradt őrségben, szemeivel a sűrű ködöt fürkészve, miközben a csapat végre megpihenhetett a rejtett völgy szívében.