A Kristály Kapuja

Mirella óvatosan nyújtotta ki a kezét a pulzáló kristályformáció felé. Nem érintette meg, de a tenyerén érezte a jéghideg, mégis bizsergető energiát. A sötét rés olyan volt, mint egy fekete lyuk a kékes ragyogás közepén, mintha egy másik dimenzióba vezető átjáró lenne.
„Mi lehet ott bent?” – suttogta Bandi, hangja remegett az izgalomtól és a félelemtől. Borda csendesen Mirella mögé lépett, tekintetével pásztázta a tágas termet, mintha a falakból is veszély leselkedne. Az idős asszony szorítása Mirella karján enyhült, ahogy a kíváncsiság lassan felülkerekedett a rettegésen. Még a kutya is felállt, s immár nem nyüszített, hanem mélyen szimatolt, orrát a sötét rés felé fordítva.
Az édeskés illat most már olyan intenzív volt, mintha ezer virág nyílna körülöttük. Mirella mélyen belélegzett, és a levegő mintha megtisztította volna a tüdejét, friss energiával töltve fel. A sötét bejáratból hideg, de nem kellemetlen fuvallat áramlott, mintha egy titokzatos, lélegző lény szája lenne.
„Muszáj megnéznünk” – mondta Mirella, hangja határozott volt, bár a szívében dobogott az ismeretlen izgalma. Nem várta meg a többiek válaszát. Egy lépést tett a sötét rés felé, majd még egyet. A pulzáló fény körülötte mintha erősödött volna, táncoló árnyékokat festve a kristályos falakra.
Belépett a résbe. A többiek haboztak egy pillanatig. Bandi Bordára nézett, aki egy bólintással jelezte, hogy követni fogják Mirellát. Az idős asszony is összeszedte maradék bátorságát, és szorosan Mirella nyomában lépett be a résbe. A kutya, egy utolsó szimatoló mozdulat után, ugatás nélkül követte őket, eltűnve a kékes fénybe burkolt átjáróban. Ami odabent várta őket, az túl volt minden képzeletükön.