A kovácsolt emlékek

Beljebb léptek a kunyhóba, és a kis helyiség meglepően otthonosnak bizonyult, még romos külseje ellenére is. A kandallóban parázsló tűz narancssárga fénye táncoló árnyékokat vetett a mohás falakra, a levegő pedig tele volt fafüst és egy halvány, fémes illat keverékével. Az idős asszony, anélkül, hogy felnézett volna, egy sarok felé intett, ahol kopott takarók és egy kezdetleges szalmazsák kupac állt.
„Foglaljanak helyet, pihenjenek meg” – mondta halk, rekedtes hangon, miközben apró, fürge mozdulatokkal újra megütötte a kezében tartott fém darabkát. Bandi, akinek a félelme mostanra puszta kíváncsisággá szelídült, közelebb lopakodott, hogy jobban lássa az asszony munkáját. Borda, bár helyet foglalt, tekintetével továbbra is pásztázta a kunyhó minden sarkát, ösztönösen keresve a lehetséges fenyegetést.
Mirella, miután biztosította, hogy Bandi nem tolakodik, leült a kiskutya mellé. Figyelte az asszony ráncos ujjait, ahogy mesteri precizitással formázzák a vörösen izzó fémet. Nem patkót, nem is egyszerű szerszámot kovácsolt. Ami a kezei között alakult, az apró és törékeny volt, finom mintákkal díszítve, mintha valamilyen különleges ékszert vagy talizmánt készítene. A szikrák, mint apró csillagok, röpködtek szét, mielőtt elenyésztek volna a levegőben.
„Mit készít, asszonyom, ha szabad kérdeznem?” – kérdezte Mirella, hangjában tiszteletteljes érdeklődéssel. Az asszony ezúttal abbahagyta a kalapálást. Felemelte a tekintetét, és egy apró, csillogó, madár alakú tárgyat tartott fel a fénybe. A tárgy halvány, kékesfehér fénnyel vibrált a kezében, mintha az alagútból hozták volna a fényét.
„Emlékeket kovácsolok” – suttogta az öreg asszony, szemeiben valami ősi tudás csillogott. „Amik elvesztek, amik még várnak, és amik sosem voltak. Mindnek kell egy hely, hogy megmaradjon.” A kunyhó megtelt a hallgatással, csak a tűz pattogása törte meg a csendet. Mirella érezte, hogy a titok, amit ez az asszony őriz, sokkal mélyebben gyökerezik, mint gondolta. De a meleg, a biztonságérzet, és a titokzatos tárgy kékesfehér ragyogása most minden gondjukat elfeledtette. A vadászkunyhó nem egyszerű menedék volt, hanem egy kapu egy másik világba.