A kőpad titkos rekesze

Bandi letelepedett az idős asszony mellé a mohás kőpad szélére, ám a zsebében lapuló rézkulcs hűvös tapintása nem hagyta nyugodni. Ahogy hátát óvatosan a megkopott kőfalnak támasztotta, a hüvelykujja egy apró, furcsán szabályos vájatot tapintott ki a pad oldalán. A felület nem az idő vasfoga miatt volt erodálódott: pontosan kiszabott, mély hornyok futottak körbe rajta.
— Nézzétek csak... — suttogta Bandi fojtott, szaggatott hangon, s intett társainak. — Ez a minta... Ugyanaz a spirális alakzat, mint amit odalent, a forgó kőgolyó oldalán láttunk.
Borda egy pillanatra elfordult a résből, ahol a szekérutat figyelte, s gyanakvó, éber pillantással lépett közelebb. Az idős asszony óvatosan feljebb húzta fáradt lábait a padon, s remegő kézzel kulcsolta össze ujjait a kötényén. A félelem még mindig ott bujkált mindhármuk tekintetében, de a felfedezés pillanata egy csapásra megtörte a feszült csendet.
Bandi nem habozott tovább. Óvatosan kivette zsebéből a rézkulcsot, és annak szögletes végét a kőpad oldalán lévő spirális mélyedéshez illesztette. A felület meglepő könnyedséggel engedett: halkan reccsenve fordult el a szerkezet, s a kőpad alatti sziklából egy keskeny, poros rekesz tolódott ki a száraz falevelek közé.