A kőmedence titka

Bandi nem sokat teketázott, óvatosan megkerülte a pislákoló kristályokat, és a kőmedence talapzatához hajolt. A simára csiszolt felületen apró, szinte alig észrevehető rovátka futott körbe. Amikor megérintette a hideg kőperemet, a keze alatt lágy kattanással elmozdult egy rejtett faragás, és a kőtalapzat oldala halkan gördülve feltárta a mélyét.
– Lám csak, nem hiába hordjuk ezt a térképet – mormogta Bandi elégedetten, ahogy a résből feltáruló szerkezetet figyelte.
A feltáruló üregből nem por, hanem friss, hűvös fuvallat áradt ki, s a térkép aranyló fénynyalábjai azonnal új irányt vettek. Mintha csak erre a pillanatra vártak volna: átnyúltak a nyitott talapzaton, és egy határozott ívben megvilágították a medence mögötti alacsony nyílást. A sugarak most már nem csupán a falat súrolták, hanem tisztán kirajzoltak egy lefelé kanyargó, faragott lépcsősort.
Borda a bejárathoz lépett, és szótlanul intett a többieknek. Hatalmas vállával még egyszer átpásztázta a mögöttük hagyott termet, de a csend háborítatlan maradt. Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, és közelebb lépett a nyíláshoz, szorosan a fiatalok nyomában maradva. A medence kristályainak fénye lágyan kísérte őket, amint megkezdték az ereszkedést a hegy gyomrába vezető hűvös lépcsőkön.