Irányfény a villaútnál

A lépcsőfokok végül simára csiszolt kőlapokban folytatódtak, ahogy a szűk átjáró egyre mélyebbre kanyargott a hegy gyomrába. A levegő itt már kifejezetten hűvös volt, de a száraz por helyett a friss ásványok és a nedves szikla fanyar illata lengte körül őket. A lépteik tompa visszhangot vertek a zárt falak között, amint a fénysugarak biztonságos ösvényt vontak a lábuk elé.
Néhány tucat lépés után a folyosó hirtelen kinyílt, és a csapat egy természetes elágazáshoz érkezett. A sziklafalba vájt mellékjáratok sötéten tátongtak, mint megannyi tévút, amely könnyen csapdába ejtheti az óvatlan vándort. A levegő mozgása azonban jelzésértékű volt: lágy, hűvös huzat csapott meg mindannyiukat.
Bandi megállt az útelágazás közepén, és magasabbra emelte a térképet. Az aranyló pászmák nem tétováztak: egyetlen határozott, fénylő ívben a jobb felé kanyarodó, keskenyebb átjáró felé mutattak, tisztán megvilágítva a csiszolt kőlapok finom illesztéseit.
Borda elégedett intéssel jelezte, hogy a hátvéd biztosított, miközben az idős asszony óvatosan lépkedett a fiatalok nyomában. A fénysugár megingathatatlanul haladt előttük, átvezetve őket a szűk keresztmetszeten, ahol a sziklafalak mögött már felsejlett a mélyebben fekvő csarnokok távoli morajlása.