A Kékes Ösvény Fordulata

Mirella habozás nélkül tette meg a következő lépést. Ahogy tenyerét a kékesen izzó mélyedésbe illesztette, apró, lágy zümmögés futott végig a kövön, majd a fal egy része egy halk kattanással lassan befelé mozdult. A tintafekete mélyedés mögött egy járat tárult fel, melynek mélyére kékes fénnyel megvilágított, puha mohával borított lépcsősor vezetett. A fény, mely a mélységből áradt, hívogatóan derengő volt, semmi fenyegető nem volt benne, inkább békés nyugalmat sugárzott.
Bandi elképedve meredt a látványra. „Hihetetlen! Egy újabb út!” – suttogta, szeme csillogott a reménytől. Az idős asszony arcán is megkönnyebbülés és kíváncsiság keveredett. „Oly puhának tűnik ez a moha, mintha csak a felhőkön járnánk” – tette hozzá mosolyogva. Borda, mint mindig, szótlanul figyelte a fejleményeket, de melegebb tekintete jelezte, hogy ő is osztja a többiek optimizmusát.
Mirella óvatosan előrehajolt, és beleszippantott a járatból áradó friss, földszagú levegőbe. Érezte, ahogy a kékes fény lágyan simogatja az arcát. „Gyerünk” – mondta halkan, de eltökélten, és elsőként lépett a mohás lépcsőfokra. Talpa alatt a zöld szőnyeg valóban puha volt, mintha ezer éve várt volna rájuk.
A csapat egy szótlan egyetértésben indult el lefelé. A lépcső fokai enyhén íveltek, spirálisan vezettek egyre mélyebbre, és minden kanyarban újabb apró, fénylő pontok villantak fel a moha közt, mintha parányi csillagok ragyogtak volna a föld alatt. A falak mentén finom bevésések futottak tovább, most már a lépcső korlátját díszítve, mintha a történet folytatódna, ahogy ők is haladtak. A Kék Fény Hívása egyértelmű volt, és ők követték, remélve, hogy a lépcső alján újabb titok várja őket.