A kátrányos fazék

Mirella nem pazarolta az időt tehetetlen várakozásra. Miközben a fojtogató füst lassanként átszivárgott a szekérszín résein, a szekér mögött megkerülte a roskadozó deszkafalat, hogy hátulról kapja el a hívatlan látogatót. Borda eközben nesztelenül vágott át a rőzsarakás mögött, teljesen elvágva az esetleges menekülés útját.
A sövény túloldalán egy gubbasztó alak guggolt a sárban. Egy kis bádogedény felett bajlódott, amibe kátrányos rongyokat meg olajos gallyakat tömött – nyilvánvalóan vakmerő és béna kísérletet tett arra, hogy füsttel űzzön ki valakit a szomszédos kunyhóból, vagy elégettesse a terhelő papírjait.
– Ha a vármegye összes kopóját az udvarra akarod csődíteni, ennél jobb módszert keresve sem találnál – lépett ki Mirella a homályból maró gúnnyal.
A fickó riadtan kapta fel a fejét, s keze szinte ösztönösen nyúlt az övében lapuló görbe tőrhöz. Ám mielőtt a pengét teljesen kihúzhatta volna, Borda baljós morajlással lépett elő a sűrűből. A férfi teste azonnal megdermedt a hatalmas árnyék láttán; a fém nem csörrent többet, s a markolatot szorító ujjai elernyedtek.
– Inkább meséld el gyorsan, kit próbálsz kifüstölni ebből a zsellérházból, mielőtt Borda tesz véled egy alaposabb próbát – tette hozzá Mirella éles, ellentmondást nem tűrő hangon.