A kaparó koromszag

A szekérszín mélyén a korhadt deszkák szagához hirtelen kaparós, nehéz koromszag keveredett. Nem a megszokott reggeli fűtőfüst volt ez: a szomszédos zsellérkunyhó mögül sűrű, fekete pamacsok kanyarogtak az eresz alá, mintha nedves szalmát vagy olajos rongyokat perzselt volna valaki.
Borda azonnal megtorpant a kerítésrésnél. Tekintete a sűrűsödő gomolygást követte, s vállai érezhetően megfeszültek.
– Ez nem konyhatűz – sziszegte fojtottan, s egyetlen rövid lépéssel közelebb húzódott a kordéhoz.
Mirella halkan lecsúsztatta a lábát a bakról. Keze önkéntelenül a dupla fenék rejtett reteszét simította végig. A füst csípte a torkát, de nem a békés falusi otthon melegét hozta a szél, hanem a fenyegető készülődés szagát.
– Az öreg Kovács nincs sehol – súgta Mirella, miközben a vakablakok sötétjét kémlelte. – Ha otthon lenne, már régen a dézsáért kiáltana.
A szomszédos sövény mögött ekkor halk, óvatos gallyroppanás hallatszott, amit egy fémes csörrenés követett. Borda intett a fejével, s a szekérszín oldalában álló rőzsarakás árnyékába húzódott. A zsellérsor még aludt, de az udvar sarkában olyan készülődés folyt, ami elől nem lehetett egyszerűen félrenézni.