A Karom Nyomai

Borda óvatosan, centiről centire haladva bukkant elő a kanyarból, szinte beleolvadva az árnyakba. Mögötte Mirella, az idős asszony és Bandi szorosan tapadtak egymásra, egyetlen összefüggő, remegő árnyékká olvadva. A folyosó, ahová befordultak, hosszú és egyenes volt, a távoli vége szinte beleveszett a koromsötétségbe, ami még a legedzettebb lelket is próbára tette. A falak mentén nedves foltok csillogtak, mintha a kőház maga is izzadna a feszültségtől, a levegő pedig egyre nehezebbnek és dohosabbnak tűnt.
A csendet, mely eddig csak a saját szívverésükkel volt megtörve, hirtelen egy új, távoli nesz tépte fel. Nem volt olyan éles, mint a korábbi koppanás, inkább egy tompa, súrlódó hang, mintha valami nehéz, ismeretlen tárgyat húznának végig a kőpadlón, messze, a sötétség mélyén. A hang alig volt hallható, mégis áthatolta a csontjuk velőjét, és minden szálukat megfeszítette. Mirella tekintete ösztönösen Borda hátára tapadt, Bandi markában pedig szinte megroppant a bot, ahogy kétségbeesetten próbált csendben maradni.
Ahogy óvatosan előrébb léptek, Mirella szeme megakadt egy újabb, friss karcoláson a falon, pont ott, ahol Borda az imént elhaladt. Ez már nem csak egyetlen, magányos nyom volt; több, párhuzamos vonal szelte át a köves felületet, mintha valami hatalmas karommal húzták volna végig sietve, nyomokat hagyva a régi idők tanúbizonyságán. Az idős asszony, akinek keze már az előző résznél is szorosan Mirella köpenyét markolta, most még erősebben rászorult, szinte kétségbeesetten, mintha abban reménykedne, hogy a fizikai érintkezés megóvja a láthatatlan fenyegetéstől. Bandi lélegzete ismét felgyorsult, és úgy tűnt, mintha a botja is beleremegne a keze ügyében, mintha az is érezné a rájuk leselkedő veszélyt.
A néma továbbhaladás most már szinte kínzóan lassúnak tűnt, minden egyes lépés egy apró örökkévalóság volt. A levegő hideg volt, de a hátukon gyöngyözött a veríték, ahogy egyre mélyebbre merültek az ismeretlenbe. A feszültség már a levegőben is tapinthatóvá vált, sűrűn, nehéz illatként, mintha a falak maguk is vészjóslóan suttognának a sötétségből.