A kapzsi írnok híre

A fiatal suhanc szinte egyben nyelte le az első falat kenyeret, miközben könnytelt szemmel mormolt köszönetet a váratlan lakomáért. Mirella csak legyintett egy lágy mosollyal, s intett a fiúnak, hogy lassan rágjon, a hajdúk úgysem futnak a jóllakott szegények után.
– Ha a városszél felé tartotok, vigyázzatok a lankás kanyarnál! – nyögte ki két falat között a legényke, a szája szélét törölgetve. – A vámszedő írnok ma különösen morcos, a tiszttartó emberei meg ott sündörögnek a kapuknál!
Mirella szeme pajkosan megcsillant a figyelmeztetés hallatán. Kuncogva borzolta meg a suhanc csubas haját, majd egy halk csettintéssel a bakhoz szólította Bordát. A fekete kutya egyetlen ruganyos szökelléssel pattant fel a kordéra, s éber tekintettel telepedett a ponyva széléhez.
– Köszönöm a szót, öcsém! Majd teszünk róla, hogy az a tekintetes úr ne ingyen tömje a zsákját – kacsintott a lány, s ruganyosan visszapattant a bakra.
Megrázta a gyeplőt, s a kordé kerekei nyikorogva lódultak meg a napfényes dűlőúton. A kőkereszt és a hálásan integető legény lassan elmaradt mögöttük, ahogy a szekér leereszkedett a lankás völgybe, ahol a távolban már felsejlett a vásárváros szélén kanyargó út.