Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A Híd Túlsó Oldalán
Bandi és Borda, egymást szorongatva, lépésről lépésre követték az idős asszonyt a fényhídon. Minden mozdulatnál a kőlapok mintha rezonáltak volna a mélység halk morajával, és Bandi úgy érezte, mintha a gyomra is visszhangozná ezt a távoli dörgést. A térkép aranyló sugara, hűségesen vezetve őket, egyfajta bizonytalan fáklyaként táncolt az idős asszony lábai előtt, megvilágítva az utat. Borda szemei a sötét, feneketlen szakadékra tapadtak, de mégsem mert leállni, húzta a kötelességtudat és a félelem. „Meddig… meddig még?” – nyögte halkan, de az idős asszony dúdolása elnyelte a szavát.
Az idős asszony, mintha a szél fújná előre, egyenletes tempóban haladt. Arca továbbra is megnyugtatóan nyugodt volt, szemei valami láthatatlan célra szegeződtek. Amikor a híd feléhez értek, a túloldalon egy sötét, boltíves bejárat körvonalai kezdtek kirajzolódni, amit eddig a szurdok peremének árnyéka takart. A levegő mintha sűrűbbé vált volna, és egy fura, földszagú, langyos áramlat csapta meg őket, jelezve, hogy új terembe lépnek majd.
Bandi szemei felcsillantak a reménytől, de a híd még mindig olyan törékenynek tűnt, mint egy jégcsík a napfényben. Borda egy apró követ ejtett le véletlenül a zsebéből, ami egy ideig pattogott a híd oldalán, majd eltűnt a mélységben. A csend, ami ezután következett, még a dúdolást is elnyelte egy pillanatra, mielőtt az idős asszony folytatta volna dallamát. „Épp most értünk a legmélyebbre,” mormogta az asszony, anélkül, hogy megfordult volna, mintha csak a levegőhöz szólna.
De a híd rendíthetetlen maradt. Ahogy közeledtek a túloldali sziklához, a térkép fénye egyre élénkebben lüktetett, szinte felrobbant az idős asszony lábánál, amikor az utolsó csiszolt kőlapról a szilárd talajra lépett. Bandi és Borda megkönnyebbülten sóhajtottak, még ha a szívük is a torkukban maradt. A híd továbbra is ott ragyogott mögöttük, de most már mintha csak egy átmeneti illúzió lett volna, ami betöltötte a feladatát. Egy új, sötét bejárat tátongott előttük, ahová a térkép aranyló sugara most befelé vezetett, mintha egy újabb titokra várna.
Az idős asszony, mintha a szél fújná előre, egyenletes tempóban haladt. Arca továbbra is megnyugtatóan nyugodt volt, szemei valami láthatatlan célra szegeződtek. Amikor a híd feléhez értek, a túloldalon egy sötét, boltíves bejárat körvonalai kezdtek kirajzolódni, amit eddig a szurdok peremének árnyéka takart. A levegő mintha sűrűbbé vált volna, és egy fura, földszagú, langyos áramlat csapta meg őket, jelezve, hogy új terembe lépnek majd.
Bandi szemei felcsillantak a reménytől, de a híd még mindig olyan törékenynek tűnt, mint egy jégcsík a napfényben. Borda egy apró követ ejtett le véletlenül a zsebéből, ami egy ideig pattogott a híd oldalán, majd eltűnt a mélységben. A csend, ami ezután következett, még a dúdolást is elnyelte egy pillanatra, mielőtt az idős asszony folytatta volna dallamát. „Épp most értünk a legmélyebbre,” mormogta az asszony, anélkül, hogy megfordult volna, mintha csak a levegőhöz szólna.
De a híd rendíthetetlen maradt. Ahogy közeledtek a túloldali sziklához, a térkép fénye egyre élénkebben lüktetett, szinte felrobbant az idős asszony lábánál, amikor az utolsó csiszolt kőlapról a szilárd talajra lépett. Bandi és Borda megkönnyebbülten sóhajtottak, még ha a szívük is a torkukban maradt. A híd továbbra is ott ragyogott mögöttük, de most már mintha csak egy átmeneti illúzió lett volna, ami betöltötte a feladatát. Egy új, sötét bejárat tátongott előttük, ahová a térkép aranyló sugara most befelé vezetett, mintha egy újabb titokra várna.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
Helyszín
- barlang
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.