A hegy gyomrában

A sziklafal oltalma alatt a megérdemelt pihenő nem tarthatott örökké. Borda fáklyájának imbolygó fénye hirtelen egy sötét, meglepően szabályos hasadékra vetült a kőfal tövében. Nem egyszerű repedés volt ez, hanem egy embermagasságú, szinte hívogató folyosó bejárata, amely egyenest a hegy gyomrába vezetett. A mocsár hideg szele elől menekülve ez a járat egyszerre tűnt barátságos menedéknek és újabb izgalmas rejtélynek.
– Csak ne legyen bentebb még több sár – suttogta Bandi, miközben fázósan összehúzta magán a gúnyáját. Hangja kissé remegett a feszültségtől, de a szilárd talaj látványa azért adott neki némi bátorságot a folytatáshoz.
Az idős asszony szorosan követte őt, görcsösen kapaszkodva a botjába. Bár a sötét lyuk nem festett túl bizalomgerjesztő képet, a mocsárba való visszatérés gondolatától még jobban borzongott, így inkább a fáklya meleg fénye felé húzódott.
Borda nem teketóriázott sokat. Széles vállával és a magasra tartott fáklyával az élen, határozott léptekkel lépett be az ismeretlen folyosóra. A három vándor szorosan egymás nyomában osont, maguk mögött hagyva a szeles gerincet, hogy végre kiderítsék, hová vezet ez a kőbe vájt, titokzatos út.