A hajdú hirdetménye

A tömeg halkan zúgolódott a friss hirdetmény körül. Mirella könnyed léptekkel közelebb somfordált, miközben az egyik meleg, illatos rozslepényből lecsípett egy tekintélyes darabot, és Borda markába nyomta. A fiú óvatosan beleharapott, de szeme egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől a fegyveres hajdút.
– Rendkívüli beszolgáltatás a szegénytelepen – olvasta fel fennhangon egy mészároslegény, a szavait horkantó szitkozódás kísérte. – Minden portát átkutatnak a naplementéig felhalmozott adóhátralékért!
Mirella szája sarkában gúnyos mosoly bujkált. Az adószedők gőgös szándéka nem volt új számára, ám az időzítésük annál bosszantóbb. Tudta jól, hogy a szegénytelep didergő lakói felkészületlenül állnak a járőr váratlan rohamával szemben.
– Na, a tekintetes uraknak biztosan megártott a reggeli hűvös levegő – jegyezte meg halkan Mirella, s Borda felé intett a fejével. – De miért is hagynánk, hogy odaérjenek előttünk?
Mirella gyors mozdulattal a karjára akasztotta a fonott, immár üres kosarat. Borda egyetlen szót sem szólt, csupán helyeslően bicventett, és azonnal Mirella mellé lépett, védelmező árnyékként kísérve őt. Együtt fordultak el a zajos piactértől, s a kanyargós mellékutcák felé vették az irányt, hogy még a hajdúk előtt elérjék a szegénytelepet.