Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A gyertyacsonk nyoma
Borda Bandi szavaira csak egy pillanatra, szinte észrevétlenül rántotta meg a vállát, jelezve, hogy a nehézségektől sosem riadt vissza. A hűvös fuvallat valóságos invitálásnak tűnt, mintha a járat mélye csak arra várt volna, hogy a vándorok belépjenek. Még az idős asszony arcán is megvillant valami óvatos remény, ahogy megérezte a tiszta, hideg levegőt, ami sokkal kellemesebb volt, mint a szűk alagút fülledt párája.
Ahogy a kőcsavar elfordult, egy mélyebb, sötétebb üreg nyílt meg előttük. Borda nem vesztegette az időt. Először óvatosan benyúlt a résen, majd a fáklyát maga előtt tartva, lassan becsusszant. A járat egy hirtelen, rövid lejtőn vezetett lefelé, amelynek végén egy szélesebb, de még mindig eléggé alacsony kamra tátongott. A levegő itt már nem csak friss volt, hanem enyhén dohos, mégis élénkítő, mintha hosszú ideje először érné fény és szél.
Bandi, bár még mindig morogva, követte. – Hát ez tényleg… tágasabb – ismerte el, miközben próbált egyenesedni, de a kamra mennyezete még épphogy engedte. Az idős asszony belépve alaposan körülnézett, szeme a sötétséget pásztázta. A fáklya fénye ingadozva táncolt a falakon, felfedve egy elhagyott, korhadt ládát a sarokban. De ami igazán felkeltette a figyelmüket, az a láda mögött, a sziklafalba vájt szűk vájat volt, ami alig volt észrevehető. Mellette, a porban pedig egy friss gyertyacsonk hevert, mintha csak az imént dobták volna el.
Ez egyértelmű jel volt. A titokzatos látogató nemrég haladt tovább, sőt, még gyertyát is égetett, mielőtt továbbosont. A gyertya csonkjáról még halványan leolvasható volt a meleg, mintha nemrég fújták volna el. A vájat, mint egy rejtett ajtó, hívogatóan sötétlett. A vándorok egymásra néztek: a remény és a kíváncsiság szikrája lángolt a szemükben, ahogy elképzelték, mi rejtőzhet a szűk átjáró túloldalán.
Ahogy a kőcsavar elfordult, egy mélyebb, sötétebb üreg nyílt meg előttük. Borda nem vesztegette az időt. Először óvatosan benyúlt a résen, majd a fáklyát maga előtt tartva, lassan becsusszant. A járat egy hirtelen, rövid lejtőn vezetett lefelé, amelynek végén egy szélesebb, de még mindig eléggé alacsony kamra tátongott. A levegő itt már nem csak friss volt, hanem enyhén dohos, mégis élénkítő, mintha hosszú ideje először érné fény és szél.
Bandi, bár még mindig morogva, követte. – Hát ez tényleg… tágasabb – ismerte el, miközben próbált egyenesedni, de a kamra mennyezete még épphogy engedte. Az idős asszony belépve alaposan körülnézett, szeme a sötétséget pásztázta. A fáklya fénye ingadozva táncolt a falakon, felfedve egy elhagyott, korhadt ládát a sarokban. De ami igazán felkeltette a figyelmüket, az a láda mögött, a sziklafalba vájt szűk vájat volt, ami alig volt észrevehető. Mellette, a porban pedig egy friss gyertyacsonk hevert, mintha csak az imént dobták volna el.
Ez egyértelmű jel volt. A titokzatos látogató nemrég haladt tovább, sőt, még gyertyát is égetett, mielőtt továbbosont. A gyertya csonkjáról még halványan leolvasható volt a meleg, mintha nemrég fújták volna el. A vájat, mint egy rejtett ajtó, hívogatóan sötétlett. A vándorok egymásra néztek: a remény és a kíváncsiság szikrája lángolt a szemükben, ahogy elképzelték, mi rejtőzhet a szűk átjáró túloldalán.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
Helyszín
- atjaro
- barlang
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.