A gőzös szurdok peremén

A pattogó, kattogó zaj ritmusa lassan kísérte lépteiket a csiszolt kőlapokon. A levegő kézzelfoghatóan kellemesebbé, szinte tavasziasan langyossá vált, ami a hosszú, nyirkos bolyongás után üdítően hatott a csapatra. Borda elégedetten morgott egyet, ahogy lazított a köpenyén, míg Bandi feszülten vizsgálta a falakat, amiken finom, aranyló minták rajzolódtak ki.
Ahogy a járat kinyílt, a csiszolt padló hirtelen megszakadt. A csapat egy tágas sziklaüreg peremén torpant meg, ahol a lábaik előtt sötét, mély szurdok tátongott. A mélységből kellemes, gőzös fuvallat áradt felfelé, lágyan elfedve a szakadék alját. Bandi hátralépett egy fél lépést, Borda pedig óvatosan megkocogtatta a csizmája orrával a szikla szélét.
Az idős asszony azonban megfontolt maradt. Lassan előrelépett, miközben a kezében tartott térkép újabb fénysugarakat bocsátott ki magából. Az aranyló pászmák átszelték a szurdokot, és egy keskeny, sziklába vájt átkelő körvonalait világították meg a gőzben.
„Úgy tűnik, az út nem ért véget, csak mélyebb lett” – jegyezte meg Bandi halvány mosollyal. A fénysugarak hívogatóan mutatták a keskeny ösvényt a túlpart felé.