A gőzölgő csigalépcső

Mirella nem habozott sokáig a párkány szélén. Bár a meleg páragomolyag alaposan megnehezítette a kilátást, óvatosan rálépett a kőbe vájt csigalépcső legfelső fokára. A szikla meglepően sima volt, szinte polírozott, mintha évszázadok során ezer meg ezer lépés kerekítette volna le a peremeit. Borda halk szimatolással követte a vándornőt, szorosan a sarkában, orrát a gőzben úszó mélység felé szegezve.
– Vigyázzatok a lépteitekre, a kő nyirkos a párától! – intette a mögötte jövőket Mirella, és megtámaszkodott a sziklafal egy kiugró hajlatán.
– Még ez hiányzott, hogy kitörjük a nyakunkat a sötétben – zsörtölődött az idős asszony, de a hangjából már hiányzott a valódi él. Szorosabbra húzta a kendőjét, és óvatosan tesztelte minden lépését, nehogy megcsússzon a nedves köveken.
Bandi lejjebb hajolt, megpróbálva átlátni a tejfehér párán. A lépcsősor meredeken kanyargott lefelé, és minden egyes ritmikus gőzfúvásnál enyhe vibráció futott végig a talpuk alatt, mintha maga a hegy lélegezne ritmusra. A borostyánszínű fény itt már egyenletesebben terült el, barátságos meleggel ölelve körbe a vándorokat.
Ahogy elérték a csigalépcső alját, a gőzfátyol hirtelen feloszlott előttük, feltárva a lenti teret.