A gázlón túl

A patak hűvös vize kellemesen frissítette fel átázott csizmájukat, ahogy könnyed léptekkel átlábaltak a kerek kavicsokon. Borda még egyszer visszanézett a fák hűvös homályába, de mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem követi őket, elégedett horkantással ügetett Mirella mellett a túlparti meredélyre. A túlsó oldalon sűrű kökénybokrok ágai hajoltak a víz fölé, de a lány ügyes mozdulattal félretolta a tüskés gallyakat.
A cserjésen áttörve a poros országút terült el előttük. Az út kanyarulatában friss, mély szekérnyomok húzódtak északi irányba, a tölgyes szélén pedig a napfény melegen világította meg a nyílt terepet. Mirella elmosolyodott, ahogy megigazította az övére erősített kismerszet, s a kiszabadított idős asszony szavait forgatta a fejében.
– No, Borda, a nehezén túl vagyunk – mondta halkan, miközben átrendezte a vállán fityegő tarisznyát, amiben vidáman csörrentek meg az ezüstgarasok. – Ha tartjuk ezt a tempót, még napnyugta előtt megérkezünk, és a gőgös uraktól elcsalt pénz végre oda kerül, ahol a legnagyobb szükség van rá.
A távolban, a domb mögött lassan feltűnt a szegénytelep szélső kunyhóinak felszálló füstje. Mirella szaporázta lépteit a poros csapáson, tudva, hogy a megszerzett garasokból vásárolt ennivaló és meleg takaró életmentő lesz a koplaló pulyáknak a közeledő hűvös éjszakában.