A gázló túloldalán

A nedves avar és a sáros föld egyre mélyebb, süppedősebb lett, ahogy közeledtek a gázlóhoz. A levegőben már érezni lehetett a patak friss, hideg illatát, mely enyhén szúrta az orrot, jelezve, hogy nemsokára elérik a túlpartot. Borda egy pillanatra megtorpant, fürkésző tekintettel pásztázta a ködfüggönyt, mintha abban is rejtőző veszélyre számítana, majd intett, hogy kövessék. A férfi léptei lassabbá és megfontoltabbá váltak, egy-egy nagyobb kőre vagy a patakmederbe nyúló faágra lépett, hogy megmutassa a járható utat.
Mirella szorosan fogta az idős asszony karját, aki minden egyes lépésnél meg-megremegett a hideg víztől és a bizonytalanságtól. A patak vize bokáig ért, fagyos nyirkossága áthatolt a csizmán és a vastagabb ruhaanyagon is, de a menekülés izgalma és a hajdúk dühös kiáltásainak távoli, elhaló zaja melegebbé tette a vért. Óvatosan, lassan haladtak át a sekély gázlón, melynek túlsó partja éppoly sűrű ködbe veszett, mint az, ahonnan jöttek.
A túloldalon Borda ismét megállt, de ezúttal már nem a veszélyt fürkészte, hanem a talajt vizsgálta. A friss sárrétegen könnyedén kivehetőek voltak a nehéz, csatos csizmák nyomai, amelyek nemrég hagyták maguk mögött ezt a helyet. A völgyi tanya felé vezettek, mintha a dühös hajdúk eltévedt csoportja a mocsárba ragadásuk előtt erre járt volna. Egy kihűlő tűz maradványaira utaló égett faszén szaga is szállt a levegőben, mintha csak ők maguk siettek volna el innen.
Kisvártatva a kis csapat már a mocsárba ragadt hajdúk eltévedt nyomait követte, amelyek egyértelműen a völgy mélye felé vezettek, ahol a tanyák lapultak a dombok között. Borda megkönnyebbülten, bár még mindig éberen haladt előre, tudván, hogy egyelőre biztonságban vannak. A köd, mely addig rejtette őket, most már a tanyák és a völgy titkait borította homályba, de ők bátran haladtak a néma házak felé, a patak csobogása és az őszi avar nesze kísérte lépteiket.