A füstös hasadék ölelése

A sziklahasadék szája elég ijesztő látvány volt, ráadásul a belőle áradó füst nem éppen hívogató illatokat hozott. Borda a fáklyát az elszenesedett fadarabkához tartotta, mintha abból olvasná ki a járat minden titkát. Az Idős Asszony fintorogva köhögött. „Ez meg mi? Mintha kéménybe kéne másznunk! De haladjunk már, nem akarom, hogy messzebb jussanak!” Dühös elszántsága felülírta a füst okozta irritációt. Bandi még szorosabban szorította batyuját, szemei rémülten méregették a szűk nyílást.
Borda nem teketóriázott. Levetette válláról a bőrzacskót, amit derekára erősített, hogy ne akadályozza. Fél térdre ereszkedve felmérte a bejáratot, majd a fáklyát előre tartva próbált fényt csalni a füstös sötétségbe. Mirella egy pillantásra megértette: nincs mese, be kell menniük. A hajsza nem állt meg, csak egy új, ismeretlen fejezetbe fordult.
A bejárat tényleg szűk volt, Borda csak oldalt fordulva tudott bepréselődni. A kő hidegen súrolta testét, a füst pedig egyre sűrűbb lett. Mögötte Bandi habozott, de az Idős Asszony már tolta is a hátát. „Na, mit tökölődsz? Talán majd én mutatom az utat, ha ennyire nyuszi vagy!” – sziszegte, és Bandi máris araszolt befelé. Mirella volt az utolsó, érezve a falak szorítását és a füst égető csípését a torkában.
Bent a járat nem tágult, sőt, mintha még szűkebb lett volna. A füst vastag volt, a fáklya fénye alig világított néhány lépésre. A hideg huzat már nem csak hűvös volt, hanem metsző. A föld mélyéről jövő morajlás egyértelműen lüktetett, mint egy óriási dob, ami a föld szívverését adja. A lábnyomok itt is tisztán látszódtak a nedves homokban, egyenesen a füstös mélységbe vezetve. Az előttük járók siettek, hiszen az apró kavicsok, amiket felrúgtak, még frissen gurultak a járat alján.
Mirella érezte, hogy a levegő egyre nehezebbé válik. Ez a járat maga a barlang lélegzete volt, ami most már különös, fuldokló hangon zúgott. A dühös elszántság megmaradt, de ehhez most már egyfajta fullasztó izgalom is társult. Vajon miért vágtak neki az előttük járók ennek a pokoli alagútnak? És mi vár rájuk a végén? A fáklya lángja bizonytalanul pislogott, mintha azt súgná, valami végzetes dolog felé tartanak. Mirella tudta, hogy nincs visszaút, csak előre, ebbe a sötét, lüktető, füstös mélységbe, ami minden lépéssel nagyobb titkokat ígért.