Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A Fojtogató Mélység
Mirella lába megérezte a nedves, hideg lépcsőfokokat, ahogy Borda erőteljes kezébe kapaszkodva lassan leereszkedett. A fanyar szag, mely eddig csak szűrődött, most telítette a levegőt, szinte harapni lehetett. Mögötte Borda óvatosan követte, tekintete a sötét mélységbe fúródott, kezét a derekánál pihentetve, jelezve, hogy bármikor cselekvésre kész. A lámpa halvány fénye alig hatolt a kőfalak közé, csak felerősítette az árnyékok játékát, mely minden apró mozdulatra félelmetes alakzatokká torzult.
Bandi, aki eddig csak toporgott, egy pillanatra habozott. Tekintetével a fenti napfény utolsó foszlányait kereste, mintha az még menedéket nyújthatna. De az idős asszony, akit a mélység puszta létezése is rettegéssel töltött el, már a háta mögé tolta, halk, reszkető sürgetéssel. „Menjünk már, ha menni kell!” – motyogta, a hangja alig hallható volt a szívverésétől. Bandi, akinek most már nemcsak a sötéttel, hanem a mögötte lévő idős hölgy pánikjával is meg kellett küzdenie, egy elnyújtott sóhajjal indult el lefelé.
Minden egyes lépcsőfok egyre mélyebbre vezette őket abba a néma, fojtogató hidegbe. A szag egyre inkább égetővé vált, szinte mart a tüdőben. Mirella szeme megszokta a félhomályt, és hamarosan felismerte a falakon futó, friss karomnyomokat. Ezek a nyomok sokkal élesebbek és mélyebbek voltak, mint amit eddig a ház felsőbb részein láttak. Mintha a lény, amelyről a szag árulkodott, itt lent több időt töltött volna, és nagyobb erővel hagyta volna hátra a jeleit.
A lépcső végre egy keskeny, boltíves folyosóba torkollott, ahol a hideg falakról nedvesség csorgott. A talpuk alatt csúszós, nyirkos föld volt, tele ismeretlen lerakódásokkal. A karomnyomok itt már nem csak a falakon, hanem a földön is jól kivehetőek voltak, egyenesen a folyosó sötétségébe vezettek. A kaparászás elült, most már csak a saját szívdobogásukat hallották, és a mélység hívása, egyfajta néma, de annál nyomasztóbb vonzás, egyre erősebbé vált. Nem volt visszaút, csak egyre mélyebbre a kőházba, egyenesen a rejtély szívébe, ahol a fullasztó bűz és az ismeretlen eredetű kaparászás forrása várta őket.
Bandi, aki eddig csak toporgott, egy pillanatra habozott. Tekintetével a fenti napfény utolsó foszlányait kereste, mintha az még menedéket nyújthatna. De az idős asszony, akit a mélység puszta létezése is rettegéssel töltött el, már a háta mögé tolta, halk, reszkető sürgetéssel. „Menjünk már, ha menni kell!” – motyogta, a hangja alig hallható volt a szívverésétől. Bandi, akinek most már nemcsak a sötéttel, hanem a mögötte lévő idős hölgy pánikjával is meg kellett küzdenie, egy elnyújtott sóhajjal indult el lefelé.
Minden egyes lépcsőfok egyre mélyebbre vezette őket abba a néma, fojtogató hidegbe. A szag egyre inkább égetővé vált, szinte mart a tüdőben. Mirella szeme megszokta a félhomályt, és hamarosan felismerte a falakon futó, friss karomnyomokat. Ezek a nyomok sokkal élesebbek és mélyebbek voltak, mint amit eddig a ház felsőbb részein láttak. Mintha a lény, amelyről a szag árulkodott, itt lent több időt töltött volna, és nagyobb erővel hagyta volna hátra a jeleit.
A lépcső végre egy keskeny, boltíves folyosóba torkollott, ahol a hideg falakról nedvesség csorgott. A talpuk alatt csúszós, nyirkos föld volt, tele ismeretlen lerakódásokkal. A karomnyomok itt már nem csak a falakon, hanem a földön is jól kivehetőek voltak, egyenesen a folyosó sötétségébe vezettek. A kaparászás elült, most már csak a saját szívdobogásukat hallották, és a mélység hívása, egyfajta néma, de annál nyomasztóbb vonzás, egyre erősebbé vált. Nem volt visszaút, csak egyre mélyebbre a kőházba, egyenesen a rejtély szívébe, ahol a fullasztó bűz és az ismeretlen eredetű kaparászás forrása várta őket.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- house
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.