A fényes ösvényen át

Mirella lépésről lépésre haladt a gázló hűvös vizében. A fémek pulzálása erősödött, minden csobbanással szinkronban. Bandi, kezében a fénylő madárral, előttük járt, tekintete a vízen vibráló, kékesfehér fénycsíkra szegeződött. Ez a folyékony út precízen vezette őket, a távoli dübörgés már csak halvány emlék volt.
Borda, a hatalmas árnyék, Mirella mögött haladt, léptei zajtalanok, de erőt sugároztak. Mirella érezte zsebében a szilánk melegét, ahogy az Bandi ereklyéjével rezonált. A talpán érzett bizsergés izgalommá, kíváncsisággá vált a fényes ösvény ígérete iránt. A fényesség körülöttük is sűrűsödött, fénylő buborékban úsztak.
A túlparton szűk, fénnyel faragott bejárat rajzolódott ki. A kékesfehér ragyogás átölelte körvonalait, bevilágítva egy sötét, mohos rést. A gázló mintha előszoba lett volna egy titokzatosabb világhoz. A levegő édesebbé vált, földes illat keveredett a víz frissességével.
Bandi hirtelen megállt, szemei elkerekedtek. A madárka elvakítóan pulzált, a vízen lévő fényút egyetlen, széles sugárrá olvadt össze, egyenesen a bejáratba vezetve. Mirella érezte, ahogy a szilánk zsebében egy utolsó, erőteljes rezdülést ad. Az idősek asszony szavai a talizmánok összefonódásáról most valóságosabbnak tűntek. A fény nem csupán útmutatás volt, hanem hívás, egy ősi erő ébredése.
Borda mély, figyelmeztető morgással nyugtázta a helyzetet, hangjában elfogadás csendült. Mirella bólintott Bandinak, és mindhárman elindultak a fénylő alagút felé, a gázló hűvös vize mögöttük hagyva az üldözők árnyékát.