A feltáruló lépcső

Mirella a réziránytűt a spirál központi mélyedésébe illesztette. A fémek morajlása azonnal elhalt, a hirtelen jött csend nyomasztó súllyal telepedett rájuk. A visszhangzó némaság betöltötte a teret, mintha minden zajt kiszívtak volna a levegőből.
Bandi ijedten kapta fel a fejét, tekintete rémisztően cikázott. Borda ösztönösen Mirella elé lépett, míg az idős asszony reszkető kézzel markolt a fekete kutya bundájába. Még a kutya fojtott morgása is elnyelődött a mindent átható némaságban.
Mirella meg sem rezdült. Egy halvány mosoly villant át az arcán, a csend nem akadályt, hanem a következő lépést jelentette. Ahogy az iránytű a helyére került, a spirál középső része nesztelenül visszahúzódott, felfedve egy mélyen a földbe vájt lépcsősort. A fokokat ezüstös moha borította, mely halvány, kékes fénnyel derengve mutatta az utat az ismeretlen mélységbe.
„Úgy tűnik, utunk lefelé vezet tovább,” súgta Mirella, hangja alig tört meg a csendben. Habozás nélkül indult el. A többiek, bár félelem szorította a torkukat, követték. Óvatosan lépkedtek be a kékes fénnyel derengő járatba, elhagyva a néma, csillogó termet.